Jelentős ingadozások a Voyager adataiban

Jelentős ingadozások a Voyager adataiban

2012. augusztus 5. 06:45, Vasárnap
A NASA Voyager 1 űrszondájának adatai szerint a csillagközi űr határának elérését jelző három jelből kettő minden korábbinál nagyobb ütemű változásokat mutat.

Immár 7 éve, hogy a Voyager 1 a Nap által kibocsátott töltéssel rendelkező részecskék buborékjának külső rétegeiben vándorol. A szonda július 28-i adataiban a kozmikus sugárzást mérő műszer 5 százalékos emelkedést mutatott a Naprendszeren kívülről érkező nagy energiájú kozmikus sugarak arányában. Ugyanezen nap második felére a naprendszerünk belsejéből eredeztethető alacsonyabb energiájú részecskék szintje a felére csökkent, három nap alatt azonban a értékek nagyjából visszaálltak az eredeti szintekre.

A harmadik jel a mágneses mező iránya, ezt még javában próbálják kiolvasni a tudósok az adatokból, hogy láthassák milyen változás történt ezen a téren. A várakozások szerint mindhárom tényező meg fog változni, amint a Voyager 1 áthalad a csillagközi űrön. A legfrissebb mágneses mező adatok előzetes elemzése szeptemberre várható. "Ezek rendkívül izgalmas pillanatok a Voyager csapat számára, miközben próbáljuk megérteni a változások gyorsuló ütemét" - mondta Edward Stone, a Voyager projekt tudósa, a Caltech munkatársa. "Egész bizonyosan a Naprendszer peremének egy új területen járunk, ahol gyorsan változnak a dolgok, azonban még mindig nem tudjuk megmondani, belépett-e a Voyager a csillagközi űrbe"


A nagy energiájú kozmikus sugarak szintje évek óta növekvő tendenciát mutat, a mostani azonban egy újabb viszonylag drasztikus emelkedés az elmúlt évekéhez képest. A legutóbbi 5 százalékos ugrást májusban észlelték. Az alacsonyabb energiájú részecskék szintje az elmúlt két évben kezdett lassan csökkenni, a tudósok várakozásai szerint ezek a részecskék szinte nullára csökkennek, amint a Voyager 1 kilép a Naprendszerből. "A növekedés és a csökkenés élesebb a korábban észlelteknél, azonban ugyanezt mondtuk a májusi adatokról is" - tette hozzá Stone. "Az adatok nem úgy változnak, ahogy vártuk, a Voyager azonban mindig is meglepett minket az új felfedezéseivel"

A Voyager 1 szeptember 5-én ünnepelheti kilövésének 35. évfordulóját. A szonda jelenleg 18 milliárd kilométerre tartózkodik a Naptól, ikertestvére, a Földet 1977. augusztus 20-án elhagyó, más irányba haladó Voyager 2 egy kicsit még közelebb van szülőcsillagunkhoz, jelenleg 15 milliárd kilométerre található. "Két veterán Voyager űrszondánk jó egészségnek örvend" - jelentette Suzanne Dodd, a Voyager projekt vezetője. "Tudjuk hogy át fogják lépni a csillagközi űrt, csupán az a kérdés, mikor"

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások