Gyermekmunka a Samsung beszállítójánál?

Gyermekmunka a Samsung beszállítójánál?

2012. augusztus 9. 19:53, Csütörtök
A China Labor Watch nevű szervezet azzal vádolta meg a dél-koreai óriáscéget, hogy egy olyan céggel szerelteti össze a termékeit, amelynél gyerekek dolgoznak.

A China Labor Watch által nyilvánosságra hozott jelentés szerint a HEG Electronics nevű vállalatnál hét olyan személyt is azonosítottak a munkások között, akik biztosan 16 évesnél fiatalabbak voltak. Nekik ugyanolyan körülmények között kellett dolgozniuk, mint a felnőtteknek, de csupán az átlagbér 70 százalékát kapták meg. A gyerekekre a júniusi és júliusi ellenőrzések során bukkantak a HEG egyik részlegénél. A szervezet becslései alapján jelenleg a Samsung beszállítójánál 50-100 gyermek dolgozhat. Emellett azt valószínűsítik, hogy az alkalmazottak körülbelül 80 százaléka nyári munkát vállaló diák.

A Bloomberg tudósítása szerint a Samsung tiltakozott a vádak ellen és azzal érvelt, hogy idén már kétszer volt vizsgálat a HEG üzemeiben, ezek során azonban nem észlelték a munkajogi előírások megsértését, a mostani jelentés után azonban ismét vizsgálatot indítanak. A dél-koreai gyártó arra kíváncsi, hogy a HEG korábban minden információt átadott-e és vannak-e lehetséges problémák, illetve hiányosságok.

A China Labor Watch munkatársai megállapították, hogy a főként telefonokat és DVD-lejátszókat összeszerelő HEG-nél hetente 6 napot és naponta 11 órát kell dolgozniuk az embereknek, ráadásul szükség esetén kénytelenek lemondani a szabadnapjukról és további túlórákat is kell vállalniuk. Az egyik 14 éves dolgozótól megtagadták azt a lehetőséget, hogy felkeresse a helyi kórházat és a kiesett idővel arányos összeget még le is vonták a munkabéréből. A nyári munkát vállaló diákokkal nem kötnek munkaszerződéseket.

Nagy eltérés van továbbá a kifelé bemutatott körülmények és a valóság között. Hivatalosan arra bátorítják az alkalmazottakat, hogy jelentsék a hibás termékeket, a valóságban azonban megbüntetik őket, ha ezt teszik. Minden ilyen esetben 64 eurónak megfelelő összeget kell fizetniük - ez egyharmada a bérüknek. Amennyiben egy diák túl lassan dolgozik, akkor gyakran üvöltöznek vele vagy akár meg is ütik. A büntetések között van olyan is, amikor a vétkes dolgozónak 24 órán át kell állnia.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások