Nokia Phi - elsőként Windows Phone 8 alatt

Nokia Phi - elsőként Windows Phone 8 alatt

2012. augusztus 14. 20:50, Kedd
A Nokia és a HTC egyaránt korai megjelenésekkel igyekszik ellensúlyozni a riválisok utóbbi időben tapasztalt előrenyomulását, a finn gyártó esetében pedig immár néhány részletet, sőt egy képet is megtekinthetünk.

Legutóbb már írtunk arról, hogy a Nokia valószínűleg a Microsoft többi partnere előtt dobja piacra saját fejlesztéseit a Windows Phone 8 alá, ami nem lenne meglepő, tekintettel a két cég szoros kapcsolatára (és az árra, amit a gyártó fizetett a Symbian feladásáért). A WP7 és WP7.5 nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, így most a többieket megelőzve szeretnének elrajtolni saját megoldásaikkal, a HTC-vel együtt.

Tajvani források szerint mind a Nokia, mind pedig a HTC a tervezettnél korábban rukkol majd elő saját fejlesztéseivel, valamikor szeptemberben, hogy ezzel is felkeltsék a felhasználók érdeklődését. A két cég számára ez maradt mintegy utolsó esélyként, hiszen a riválisok az utóbbi hónapokban többnyire sikereket arattak, míg ők ketten inkább visszaesést voltak kénytelenek elszenvedni. A HTC a One-sorozattól várta a feltámadást, ez azonban még nem következett be, míg a Nokia az újgenerációs WP8-telefonokba helyezi reményét, ennek érdekében pedig siettetik a munka lezárását, illetve jegelik saját Meltemi platformjukat.


Némileg ellentmond az értesülésnek, hogy a Nokia a Phi révén mutatná be elsőként saját megoldását, ennek várható felbukkanását ugyanis október végére teszik. A készülékről immár egy kép is megjelent, ez alapján a külső dizájn egyértelműen a Lumia 900-ra hajaz, ám a burkolat alatt első alkalommal dolgozik majd ikermagos processzor, mégpedig egy Qualcomm S4 személyében. A támogatott technológiák listáján a Bluetooth, a microSD, valamint az NFC is megtalálható, a szoftver pedig Internet Explorer 10 böngészővel felszerelve érkezik majd.

Hivatalos információ továbbra sincs, de nem kell már sokáig várnunk, hogy bemutatkozzon a Windows Phone szegmens új generációja.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások