Másolás kontra innováció

Másolás kontra innováció

2012. augusztus 29. 23:47, Szerda
Az Apple és a Samsung között évek óta húzódó szabadalmi perek túlmutatnak egy egyszerű jogi eljáráson. A tárgyalóteremben és azon kívül is gyakorlatilag az amerikai és az ázsiai szemléletmód csapott össze.

A kaliforniai Apple kontra Samsung per kapcsán azonnal fellángolt a vita az amerikai, európai és az ázsiai szakemberek között. "Az ázsiai gazdaság gyakorlatilag a másolásra és a szellemi tulajdon ellopására épül. Amennyiben valaki ezeket a dolgokat jól uralja és ráadásul - úgy, mint Kínában - még a játékszabályokat sem kell betartania, akkor természetesen tíz év alatt elérhet olyan technológiai fejlődést, amire máshol 40 évet kellett várni. Az ázsiai gazdaság számára a legnagyobb kihívást a hiányzó innovációs erő jelenti. Ahhoz, hogy Ázsia közép- és hosszú távon megnyerhesse a versenyt ki kell találnia, hogy miként válhat másoló gazdasági régióból feltaláló régióvá? Az Egyesült Államokat nem lehet felülmúlni, ha arról van szó, hogy miként valósítsuk meg az ötleteket egy jól működő üzleti modell keretében, de azzal, hogy Ázsiába helyeztük ki a gyártást nagyon sok munkahelyet és know-how-t veszítettünk el" - jelentette ki Robert Atkinson amerikai lobbista.

Seung-Wook Yang, a Hyundai KIA Motors Europe Technical Center GmbH ügyvezető igazgatója szerint viszont nem lehet általánosítani. "Európa sem csak Németországból vagy Görögországból áll, így Ázsia sem csupán Kínát jelenti. A dél-koreai és a japán vállalati kultúra teljesen más. A dél-koreai cégek a technológiai innovációk megvalósításában és továbbfejlesztésében rendkívül gyorsak. A japán társaságok eleinte lehet, hogy másoltak, de arról ismertek, hogy fáradhatatlanul azon dolgoznak, hogy a technológiai fejlődést a részletekig tökéletesítsék és ösztönözzék" - hangsúlyozta Yang.


Kínában kapható iPhone mini nevű termék is

Monika Kircher, az Infineon Ausztria vezetője úgy vélte: nem szabad elfelejteni, hogy az ázsiai piac nélkül sok sikeres európai cég jelenleg nem is létezne. Az természetesen nem kérdés és nem is lehet az, hogy egy vállalkozásnak meg kell védenie a szabadalmait. Ugyan a termékötleteket nagyon könnyen le lehet másolni függetlenül attól, hogy hol születtek meg, azonban a bonyolult gyártási eljárásokkal már más a helyzet. A megoldást az jelenti, ha ezeket az eljárásokat a cégek védik és nem viszik el például Kínába. Pont ez lehet Európa előnye más régiókkal szemben. Ugyanakkor a másolás kapcsán a szakember megjegyezte: "Kétségkívül többre tartják az új találmányokat, még ha kevesebb pénzt is hoznak a konyhára. Viszont másolni lehet kifinomultan is. Ez azt jelenti, hogy megértjük, miként működik egy termék, majd javítunk rajta és bizonyos piacok igényeihez igazítjuk."

Herbert von Bose, az Európai Bizottság ipari technológiai kutatórészlegének vezetője szerint nem szabad kinevetni az ázsiai szakembereket. "Nagyon veszélyes az a szemlélet, hogy mi itt csodálatos kutatómunkát végzünk és ezért mi vagyunk az intelligensek, miközben Ázsiában a buta munkások elvégzik nekünk a betanított munkát. Amennyiben Ázsiát másolási régiónak bélyegezzük meg, akkor igazságtalanul ítéljük meg az ottani gazdaság innovációs képességeit. Természetesen ott is másolnak, de azt is látjuk, hogy sok területen Ázsiai technológiai szempontból vezető pozícióban van és rendkívül nagy mértékben hozzájárul a továbbfejlesztésekhez" - hangsúlyozta von Bose.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások