Csalódást okozott az iPhone 5

Csalódást okozott az iPhone 5

2012. szeptember 25. 09:06, Kedd
Valamivel elmaradt az elemzők egy részének becslésétől az iPhone 5 értékesítése a telefon piaci bemutatkozását követő első három napban − jelentette a Bloomberg.

Az újdonságból ötmillió darab talált gazdára, míg például Brian White, a Topeka Capital Markets befektetési bank elemzője 6-6,5 millióval számolt. Az adatban benne vannak a mobilszolgáltatókon, a szakáruházakon és az Apple bolthálózatán keresztül eladott készülékek is, nem tartalmazza azonban az összesítés az előrendelésben értékesített és a vevőkhöz már útnak indított telefonokat.

Az iPhone 5-öt kétmillióan vásárolták meg ily módon, de a megrendelők egy részéhez csak októberben "viszi ki a postás" az új készüléket. Szakértők szerint nem a kereslet az oka a várttól kissé elmaradó háromnapos értékesítésnek, hanem az, hogy az Apple nem tud annyi készüléket szállítani az eladókhoz, amennyit a fogyasztók elvinnének. A cég hat országban kezdte el árusítani az iPhone 5-öt szeptember 21-én, amelyeket további 22 követ e hét pénteken. A tervek szerint az év végére a világ száz országában lesz elérhető az új okos telefon.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások