Most először sikeresebb egy amerikai film Kínában, mint hazájában

Most először sikeresebb egy amerikai film Kínában, mint hazájában

2012. október 2. 17:03, Kedd
Nem sokan számítottak erre, de megtörtént, a remek kritikákat kapó Looper - A jövő gyilkos Amerikában is jól kezdett, de meglepetésre Kínában még több embert érdekelt.

Amerikában a kezdeti visszafogott jóslatokra, talán a majdnem 100%-ban pozitív kritikáknak is köszönhetően rácáfolva mutatkozott be a Looper - A jövő gyilkosa (Looper) című scifi. A film Amerikában péntektől vasárnapig 20,8 millió dollár bevételt ért el, ezzel lekörözte a hasonló típusú, 15 milliós bevétellel nyitó Hasonmást, illetve Forráskódot. Ez a teljesítmény a második helyre volt elegendő az amerikai mozis toplistán. Míg a nézők nem szerinti megoszlása nem volt meglepő (59% férfi, 41% nő), a kor szerinti kifejezetten érdekes volt, hiszen az intelligensnek nevezett scifi elől a tinik többsége rutinosan megfutamodott, amit nagyon jól jelez az, hogy a jegyet vásárlók 70%-a volt 25 éves vagy idősebb.

A Looper legnagyobb sikere azonban nem ez, hanem az, hogy a film Kínában nagyon jól szerepelt, köszönhetően annak, hogy részben az ázsiai országban forgatták. E tényező miatt a premierjére is az amerikai bemutatóval egy időben került sor, ami kifejezetten szokatlan, hiszen Kínában és Japánban szinte mindig utoljára lehet látni az amerikai filmeket. A kvázi világpremier és a forgatási helyszín pedig meghozta gyümölcsét, ugyanis a Looper Kínában a becslések szerint 23 és 25 millió dollárt termelt hétvégén. Így először fordul elő, hogy egy új film Kínában hozza a legtöbb bevételt.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások