Novemberben jönnek az új Lumia telefonok

Novemberben jönnek az új Lumia telefonok

2012. október 15. 18:33, Hétfő
A Nokia a család két újabb tagjának hivatalos rajtjára készül, miközben eladják főhadiszállásukat és véglegesítik a Vertu-vonal értékesítését. Ezt európai bemutatókkal előzi meg a WP8.

Szeptemberben ismerhettük meg a Lumia család két újabb tagját, amelyek a Lumia 820 és 920 nevet kapták. Korábban már pedzegették, hogy a készülékek Európában bukkannak majd fel elsőként, most pedig úgy tűnik, hogy valóban így lesz, legalábbis a Vodafone Németországban már november első napján elrajtoltatná őket.


Nokia Lumia 920

A hardveres részleteket már ismerjük, itt egyedül a megjelenési dátum és a hivatalos ár volt kérdéses. Előbbit immár tudjuk, az ár pedig a Nokia német részlegének egy korábbi közleménye szerint 500, illetve 650 euró lesz, így lassan teljessé válik a kép. Időközben felmerült azonban, hogy két további példány is készül, ezek Lumia 510 és 822 néven jelennének meg, utóbbiról pedig most néhány részlet látott napvilágot - eszerint a 822 a Lumia 710 módosított változata lesz, 16 GB-os belső tárolóval, vezeték nélküli töltéssel, 50 dolláros induló áron. A Bing Maps immár Nokia Maps néven szerepel a listán, a WP7-kompatibilitás biztosított, a diktálás az emailek esetében is működik, a Nokia Drive pedig 55 különböző hangot tölthet le a navigációhoz.


Nokia Lumia 822

A cég ezalatt eladja és visszabérli saját főhadiszállását, véglegesítik a korábban luxustelefonokra szakosodott Vertu-vonal értékesítését, itt csak 10 százalékos részesedést tartanak meg, a tranzakció keretében pedig mintegy ezer alkalmazott vált gazdát - a cél nyilván a költségek lefaragása, illetve hosszú távon a túlélés.

Mivel a gyártó remélt sikere szorosan összefonódik a Windows Phone sorsával, érdemes megemlíteni, hogy a WP8 október 29-én mutatkozik be San Francisco városában, ám a Microsoft ezzel egy időben több európai bemutatóra is készül. Milánóban, valamint Münchenben is szemügyre vehetik majd a látogatók az új szoftvert, amelytől mindkét cég vezetése sokat vár.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások