Megkapta a magas korhatárt a Riddick, mégsem akarják bemutatni

Megkapta a magas korhatárt a Riddick, mégsem akarják bemutatni

2012. október 31. 16:05, Szerda
Megtörtént a Riddick című akció-scifi korhatár-besorolása, azonban még mindig nem tudni, hogy mikor lesz a Vin Diesek főszereplésével forgatott folytatásfilm premierje.

Vin Diesel korábban azt nyilatkozta, hogy a Universal Pictures úgy adott zöld utat a Riddck című scifinek, hogy tudták, a készítők célja egy R-es korhatár-besorolású film készítése. Nos, David Twohy, a rendező számításai eddig beváltak, ugyanis az elkészült filmet levetítették az Amerikában a korhatár bizottság szerepét betöltő MPAA-nek, és a szervezet tagjai úgy döntöttek, hogy 17 éven aluliak csak nagykorú kíséretével nézhetik meg a Riddick-et. (Az indoklás az erőszakos jeleneteket, az olykor nyers nyelvezetet, valamint egy kevés szexuális tartalmat és némi meztelenség ábrázolását említi.)

Annak idején a Pitch Black is R-es volt, azonban a Riddick krónikái már enyhébb, PG13-as korhatárt kapott - mégis megbukott. a nagy kérdés most már csak az, hogy mikor kerülhet bemutatásra a mozikban a Riddick, ugyanis már jó ideje semmi információ nincs arról, hogy melyik dátumot szemelte ki magának a forgalmazó.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások