Védené a szoftverfejlesztőket és -használókat Richard Stallman

Védené a szoftverfejlesztőket és -használókat Richard Stallman

2012. november 6. 08:13, Kedd
A Free Software Foundation (FSF) alapítója azt javasolja, hogy az egyes alkalmazások megalkotóit, terjesztőit és a fogyasztókat soha ne vádolhassa meg senki szabadalomsértéssel.

A szakember szerint ennek a biztosítására megfelelő törvényi szabályozást kellene kidolgozni és gyakorlatilag ugyanolyan védettséget kellene biztosítani a fejlesztőknek, a terjesztőknek és a felhasználóknak, mint az Amerikai Egyesült Államokban a sebészeknek. A védettség minden olyan szoftverre vonatkozna, amely az általánosan elérhető hardvereken, számítógépeken fut. Az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg hatályos jogszabály kimondja, hogy az orvosok - különösen a sebészek - teljes védettséget élveznek a szabadalomsértési vádakkal szemben, ha az érintett szabadalmakat - például védett műtéti módszereket - felhasználják a kezelések során.

Ugyanakkor Stallman úgy vélte, hogy a szabadalmakat nem szabad eltörölni, de háttérbe szorítani sem, vagyis az FSF alapítója figyelembe venné a jelenlegi rendszert és annak sajátosságait is. Szerinte ha az aktuális szabadalmi rendszert nem lehet megváltoztatni, akkor legalább enyhíteni kell a fejlesztőkre és a felhasználókra gyakorolt hatásait.

A szakember attól tart, hogy a szabadalomháború kiteljesedése miatt hamarosan a fejlesztők és a felhasználók is a keresetek célkeresztjébe kerülhetnek. Erre egyre nagyobb az esély. E két táborba tartozóknak gyakorlatilag nem lenne pénzük arra, hogy eredményesen védekezzenek a szabadalmi pereket kezdeményező cégek dörzsölt ügyvédjeivel szemben, akik megtalálnák a gyenge pontjaikat. A perek szinte teljesen ellehetetlenítenék az innovációt és elbizonytalanítanák a fejlesztőket.

Stallman 2010 februárjában az 1886-ban elfogadott úgynevezett Berni Megegyezést bírálta, mert az egyrészt túl hosszú időre biztosít szerzői jogi védelmet a különböző művészeti alkotásoknak, másrészt korlátozza az alkotói szabadságot. "A jelenlegi szerzői jogi rendszer néhány sztárt nagyon gazdaggá tesz, emellett azonban csak a művészek egy kis részének nyújt támogatást és a többiek szempontjából egy teljes csőd" - szögezte le. Tavaly szeptemberben pedig kijelentette, hogy az Androidot nem tekinti nyílt forráskódú szoftvernek, ő ugyanis nem csak amiatt tekint egy adott programot nyílt forráskódúnak, hogy a fejlesztők megjelentetik-e a forráskódját az interneten, hanem fontos az is, hogy figyelembe veszik-e a felhasználók szabadságát és lehetővé teszik-e, hogy az emberek átvehessék az ellenőrzést a rendszer felett. Nos, az Androidnál véleménye szerint az utóbbi két dolog finoman szólva sem teljesül.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások