Évi 50 százalékkal nő a táblák eladása

Évi 50 százalékkal nő a táblák eladása

2012. november 11. 09:22, Vasárnap
Az okostelefonok és a tábla PC-k eladásait eddig a lakossági szegmens húzta, de a Gartner piackutató cég szerint jövőre már az üzleti világ is felfedezi a benne rejlő lehetőségeket.

A Gartner legfrissebb statisztikái és előrejelzései azt mutatják, hogy az okostelefonokat és a tábla PC-ket a piac rendkívül gyorsan elfogadta, de az igazi áttörés csak jövőre, illetve még később valósulhat meg. A társaság szerint az idén várhatóan 821 millió okostelefont és táblagépet adnak majd el világszerte. A mobil piacon az ebbe a két kategóriába tartozó termékek piaci részesedése így eléri a 70 százalékot, s a növekedés tovább folytatódik. Becslések szerint jövőre még több, összesen körülbelül 1,2 milliárd darab okostelefont és táblát fognak értékesíteni világszerte. A növekedés az idei esztendőhöz képest eléri majd az 50 százalékot.


Szórakoztató kütyüből munkaeszközzé válik

Különösen a tábla PC-k piacán várható előrelépés, ami elsősorban nem a felhasználóknak, hanem a cégeknek lesz köszönhető, egyre több vállalat szerez majd be ugyanis ilyen készülékeket. Ennek oka, hogy egyre több területen válik fontossá a munkatársak korszerű mobil eszközökkel való ellátása. A rugalmasság és a mobilitás háttérbe szorítja a számítási teljesítményt, de ma már utóbbi terén sem kell szégyenkezniük a hordozható eszközöknek. Az viszont egyértelmű, hogy e két kategóriába tartozó termékek aligha fogják felváltani az asztali számítógépeket.

A Gartner számításai alapján idén összesen 13 millió, míg 2016-ban már 53 millió táblát fognak eladni. Ebben a szektorban a két vezető gyártó továbbra is a Google és az Apple marad, de 2016-ra harmadik szereplőként a Microsoft is komoly piaci részesedést szerezhet. Az okostelefon-piacon ugyanakkor alig várható jelentős változás, továbbra is az Android lesz a meghatározó, míg az Apple szintén komoly piaci részesedéssel fog rendelkezni. 2016-ban az európai és észak-amerikai okostelefon eladások 56%-a Android lesz, mely kiemelkedő, ha azt nézzük, hogy 2012-ben 34, míg 2010-ben pedig gyakorlatilag mérhetetlen volt. De - különösen a vállalati szegmensben - nem írható le a Research In Motion (RIM) sem, ezzel szemben szerintük a cégeknél a Windows Phone kevéssé kelendő lesz.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások