Januárban jön a Samsung és a Nokia új zászlóshajója

Januárban jön a Samsung és a Nokia új zászlóshajója

2012. november 19. 23:12, Hétfő
A Nokia egyelőre csak ígéri új csúcskategóriás megoldásának bemutatkozását, míg a Samsung a jelek szerint a Galaxy S IV debütálására készül. Mindkét eseményre a jövő évi CES alatt kerülne sor.

Bár a dél-koreai gyártó alig öt nappal a legújabb iPhone változat megjelenése után jelezte, hogy a Galaxy S sorozat következő példányára nem kell majd sokat várnunk, a hivatalos forrásból érkező további információk egyelőre hiányoznak. Az újabb morzsákat ráadásul megelőzte a Nokia részéről elhangzott nyilatkozat, amelyben helyzetük javítását ígérik.

A Sony Mobile értékesítési igazgatója ugyanis a Financial Times Deutschland kérdésére válaszolva elmondta, hogy a közeljövőben egy olyan új zászlóshajót dobnak majd piacra, amely végre sikerrel veheti fel a versenyt a legfontosabb riválisokkal (iPhone 5 és Galaxy S III). Ez egyben utalás arra, hogy az eredetileg erre a szerepkörre szánt változat (az Xperia TL) nem igazán alkalmas annak betöltésére. A bemutatóra a CES alatt kerül majd sor, eközben pedig a cég egységesíti online boltjainak rendszerét, hogy a felhasználók egyetlen azonosítóval bármelyikhez hozzáférjenek.


A Samsung a maga részéről nem várja meg a konkurencia felzárkózását, a CES-re ők is új bemutatóval készülnek. Ennek keretében a már korábban bejelentett Galaxy S IV mutatkozna be a nagyközönség előtt, hivatalosan egyelőre nem ismert jellemzőkkel, bár néhány részletet a jól értesültek már kiszivárogtattak. Eszerint a negyedik változat a legújabb Exynos chipet (Adonis) kapná meg, legalább 2 GB memóriával, egy 4,99 hüvelykes, "nagyon vékony" Full HD Super AMOLED kijelzővel, 441 ppi pixelsűrűség mellett.

A szoftveres oldalon az Android 4.2 kapna helyet, ezt egy 2500 mAh-ás akkumulátor, 125 grammos súly, 8 mm-es vastagság, illetve Bluetooth, NFC és WiFi egészítené ki.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások