Nem tiltják be a Samsung telefonokat az USA-ban

Nem tiltják be a Samsung telefonokat az USA-ban

2012. december 19. 10:53, Szerda
Elutasította az Apple kérését az illetékes szövetségi bíróság és nem tiltja be 26 Samsung-mobiltelefon használatát az Egyesült Államokban − jelentette a Bloomberg.

A felperes nem tudta bizonyítani, hogy koreai versenytársa olyan technológiákat másolt le az Apple szabadalmi jogainak megsértésével, amelyek lényegesen befolyásolták volna a termékei iránti keresletet − állapította meg Lucy H. Koh bíró. A Samsung minden bizonnyal elszívta az amerikai cég fogyasztóinak egy részét, de nyilvánvalóan nem szorította ki a piacról − érvelt Koh. Az Apple nem tudta igazolni, hogy a telefonok külső megjelenését érintő három szabadalom, amelyeket ellenfele illegálisan használ, a fogyasztói kereslet fő hajtóereje lenne. A döntésben szerepet játszott az is, hogy a szóban forgó termékek közül már csak három van forgalomban.

A Samsung sem aratott teljes diadalt, a bírónő ugyanis visszautasította az ügy elsőfokú tárgyalásának megismétlését, amit a cég azért kért, mert az esküdtszék elnöke korábbi bírósági ügyeivel kapcsolatban a hazugság gyanújába keveredett. Koh ugyanakkor tovább vizsgálja, hogy csökkentse-e a szabadalomsértés miatt a Samsungra kiszabott 1,05 milliárd dolláros büntetést. A koreai vállalat álláspontja szerint legkevesebb 600 millió dollárral kellene mérsékelni az összeget. Szerintük az Apple olyan külső megjelenési formák − például a legömbölyített sarkok − lemásolásáért indított pert, amelyek nem eredeti, művészi elemei telefonjainak.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások