Jobb a Tegra 3-nál az új Atom processzor

Jobb a Tegra 3-nál az új Atom processzor

2012. december 29. 10:16, Szombat
Az Anandtech tesztjéből kiderült, hogy az Intel Atom Z2760 gyorsabb a legfőbb vetélytársának számító Tegra 3-nál, sőt, még kevesebbet is fogyaszt.

Az Anandtech átfogó cikkében szereplő mérési eredmények rámutattak arra, hogy az új Atom méltó kihívója a Tegra 3-nak, bizonyos esetekben pedig annál sokkal jobb. Anand Lal Shimpi, a portál szerkesztője többek között megvizsgálta az egyes CPU-k és GPU-k fogyasztását, a két tesztkészülék az Acer Iconia W510 és a Surface RT volt. Mindenképpen fontos figyelembe venni, hogy a Windows RT jelenleg nem használja ki a Tegra 3-ban rejlő lehetőségeket, különösen igaz ez a chip ötödik magjára, amely az alacsony fogyasztásért felel. Ugyanakkor az Intelnek is komoly nehézségei vannak az új Atom CPU-k energiamenedzselési meghajtóprogramjainak elkészítésével.


Az Anandtech mérései alapján az Atom Z2760 főként terheletlen állapotban fogyaszt kevesebbet, mint a Tegra 3. Az érték a Z2760 esetében 36,4 mW, míg a Tegra 3-nál 70,2 mW. Terhelés alatt az Atom szintén kevesebb áramot fogyaszt - mindez a tesztelő szerint arra vezethető vissza, hogy a chip gyorsabban végzi el a számításokat, így a rá épülő táblagép is gyorsabban energiatakarékos üzemmódba kerülhet. Mindez természetesen kihat az üzemidőre is. Az Intel megoldása bootálás közben is kevesebbet fogyaszt, ez az érték mindössze 0,48 W, míg a Tegra 3-as tábla PC lassabban bootol és a fogyasztása is nagyobb, 1,29 W. A GPU a Z2760-nál 0,22, míg a Tegra 3-nál 0,8 wattot fogyaszt, ezek az értékek azonban az Anandtech szerkesztője szerint túl magasak.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások