3D-képes MILC fényképezőgép a Samsungtól

3D-képes MILC fényképezőgép a Samsungtól

2013. január 4. 23:53, Péntek
A dél-koreai cég bejelentette az NX300-at, egy 20 megapixeles tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépet, és mellé egy 3D objektívet.

Az NX300 a cég APS-C szenzorral szerelt NX sorozatának újabb tagja, az NX200 és 210 utódja. Külalakja nem sokban módosult, a változások főként a vállalat okostelefon termékvonalát érintő integrációt érintik, mely erősebb lett. Érintésérzékeny kijelzője nagyobb, a 3,3 collos képátlón 768 ezer pixel van. Az AMOLED technológiás panel dönthető, felbontása 800 x 480 pixel a korábbi 640 x 480 helyett.


Legrövidebb zárideje 1/6000 másodperc, érzékenysége ISO 100 és 25600 között változtatható. Gyorsabb fókuszrendszert kapott, a kontrasztérzékeléses hibrid automatát fázisérzékeléssel egészítették ki. Processzora, a DRIMe IV már 8,6 fotót tud másodpercenként feldolgozni folyamatos üzemben, az 1080p videóknál pedig 60 FPS a sebesség. A vezetéknélküli modul a cég közleménye szerint az eddigieknél gyorsabban teremt kapcsolatot más eszközökkel és már kétcsatornás, ami nagyobb hálózati sebességet jelent. Dedikált gombot kapott a közösségi oldalakra feltöltés, aki szerint ez felesleges az pedig adatmentésre használhatja a felhőben történő tárolást.


Mint a fentiekből is látszik, ez egy nagy ugrás az NX családban, majdnem minden főrendszert lecseréltek, de a szoftveres háttér sem maradt változatlan. Alkalmazások terén az automatikus párosításnak és megosztásnak örülhetünk: ha akarjuk, egy alkalmazás minden elkészült felvételünket egyből az okostelefonunkra vagy táblagépünkre továbbít, egy másik programmal pedig mobilunkon ellenőrizhetjük a fényképezőgép által látott képet.


14 témát programoztak bele (tájkép, akció stb.), i-Depth módban pedig a mélységélesség az objektíven állítható. Fekete vagy fehér színben kapható ezüstszínű pánttal, ajánlott ára az Egyesült Államokban 750 dollár lesz.


A cég ezzel együtt kiadta a 45mm-es F1.8 NX objektív 3D változatát. Ez ugyanúgy használható, mint a hagyományos optikák, de 3D módban kétfelé osztódik a képe és felváltva elsötétül, ezáltal a szenzorra részben eltérő kép érkezik, melyet a processzor 3D videóvá vagy fotóvá kombinál össze. A Samsung közlése szerint ezt a korábbi NX modellek nem tudják végrehajtani, tehát hiába vennénk meg hozzájuk 500 dollárért ezt az objektívet.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások