A stúdió, amely a Disney-t is leverte 2012-ben

A stúdió, amely a Disney-t is leverte 2012-ben

2013. január 6. 20:04, Vasárnap
A Disney-nek A bosszúállók kaszálása, a Warnernek pedig A sötét lovag: Felemelkedés remek szereplése sem volt elég ahhoz, hogy a James Bond által hajtott Sony-t lepipálja bevétel tekintetében tavaly.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy A bosszúállókkal nagyot arató Disney a bemutatott mozifilmjei bevétele alapján mindössze a harmadik helyet érte el az év végi összesítésben, már ami a stúdiók teljesítményének összevetését illeti. A tavalyi évben legnagyobbat kaszáló stúdió ugyanis a Sony Pictures Entertainment volt, melynek filmjei 2012-ben világszerte 4,44 milliárd dollár bevételt értek el, Amerikában pedig 1,768 milliárdot. (A Sony csak Amerikában és összesítésben volt a legjobb, ha csak a nemzetközi, azaz az Amerikán kívüli bevételeket vesszük figyelembe, akkor a Twentieth Century Fox győzedelmeskedett. Azonban mivel a Fox Amerikát tekintve "csak" ötödik lett, ezért az összesített listán és az amerikain is megelőzte a második helyezett Warner Bros.)

A világbevételeket tekintve a Sony zászlóshajója a 007 - Skyfall volt, mely már több, mint 1 milliárd dollárt kaszált. Bár az elvárásoktól messze elmaradt A csodálatos pókember teljesítménye, de összességében természetesen még így is rengeteg pénzt termelt, 752,2 milliót, ezzel a stúdió házi ranglistáján második lett. De jól szerepelt még a Men in Black 3 (624 millió dollár bevétel), a Hotel Transylvania (312 millió dollár bevétel), a 21 Jump Street (202 millió dollár bevétel), az Emlékmás (198 millió dollár bevétel) és a Fogadom (196 millió dollár bevétel) is. Bukott filmek is akadtak az idei Sony-produkciók, mint például a világszerte csak 31 millió dollárt Fék nélkül, vagy a 58 millióig jutó Adam Sandler-film, az Apa ég!

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy 2012-ben a Sony 19 széles körű premiert tartott, míg például a Disney csak 13-at. (A Warner pedig 26-ot.)

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások