Nem elég innovatív a Microsoft

Nem elég innovatív a Microsoft

2013. február 20. 11:40, Szerda
Bill Gates a CBS amerikai televízióadónak azt nyilatkozta: elégedetlen a Microsoft innovációs képességével és elismerte, a társaság számos hibát követett el.

A menedzser a CBS The Morning című adásának volt a vendége. Kifejtette: ugyan a társaság nem maradt le a mobiltelefon-korszakról, de nem vetette meg a lábát időben a piacon ahhoz, hogy vezető pozíciót biztosítson magának, ez pedig egyértelműen hiba volt. Ballmer a kezdeti időkben egyenesen kinevette az iPhone-t és azon a véleményen volt, hogy a hiányzó üzleti funkciók és a magas ár miatt nem fog tud labdába rúgni a Windows Mobile készülékek mellett.


Hozzátette, hogy sem ő, sem Steve Ballmer nincsenek megelégedve az óriáscég innovációival. A Windows 8 a jövő kulcsa, az Xbox is versenyképes, de nem lehet megfeledkezni a Surface táblagépekről sem és a Binget is sok felhasználó elfogadta. Ennek ellenére ezek az új termékek önmagukban nem elegendőek a teljes sikerhez. Amikor Ballmerrel együtt végigvették ezeket a dolgokat akkor arra a következtetésre jutottak, hogy nem lehetnek elégedettek azzal, ahogy ezeket az eszközöket kezelték.

A kérdésre, hogy elégedett-e a jelenlegi vezérigazgató, vagyis Steve Ballmer munkájával, azt válaszolta: hihetetlen dolgok történtek az ő irányítása alatt és a vezetésével kétségtelenül nagy sikereket könyvelhetett el a vállalat. Elmondta, hogy a konszernnél ő és Ballmer a legönkritikusabb személyiségek és minden hiba ellenére továbbra is maximálisan kiáll a vezérigazgató mellett, aki a megfelelő ember a vállalat vezetésére. Bill Gates végül ejtett néhány szót a magánéletéről. Szeret éjszaka fent maradni, mert este intenzíven tud gondolkodni és megoldásokat keres a különböző problémákra. Szívesen lenne egyike azoknak az embereknek, akik négy óra alvással is elélnek, de ez nála sajnos nem működik. Amennyiben hét óránál kevesebbet alszik, akkor az IQ-ja "csökkenni kezd".

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások