Bemutatkozott a HTC One

Bemutatkozott a HTC One

2013. február 20. 12:58, Szerda
Az előzetes híreknek megfelelően lezajlott a HTC saját rendezvénye, amely az MWC-t megelőzve volt hivatott bemutatni a cég saját új zászlóshajóját. A HTC One több érdekességet is tartogat.

Az okostelefon várható érkezéséről mi is idejekorán beszámoltunk, igaz, az első körben még M7 néven látott napvilágot a készülék. Most azonban sort kerítettek a hivatalos eseményre is, ezen pedig megismerhettük a megoldás főbb részleteit, a hozzávetőleges megjelenési dátumokkal és az árral egyetemben. Lássuk, mivel készült a cég a csúcskategóriában!

Az elmúlt hetekben, hónapokban megfigyelhető trendet ezúttal nem követik, hiszen a kijelző mérete 4,7 hüvelyk, ezzel tehát maradtak egy már jól bevált megoldásnál. A támogatott felbontás 1080p, a pixelsűrűség 468 ppi, a technológia pedig minden bizonnyal LCD3 IPS. A processzor az LG Optimus G Pro-hoz hasonlóan itt is a Qualcomm Snapdragon 600, amely négy maggal és 1,7 GHz-es órajellel érkezik, ehhez 2 GB RAM és egy nem cserélhető, 2300 mAh-s akkumulátor társul. A belső tároló mérete 32 és 64 GB, a támogatott technológiák között pedig megtalálható az új 802.11ac WiFi, az NFC, a Bluetooth 4.0, a DLNA, a microUSB 2.0, valamint a már megszokott szenzorok (gyorsulásmérő, giroszkóp, közelség- és háttérfény-érzékelő).


Az elülső kamera 2,1 megapixeles, ez támogatja a HDR opciót, míg a hátoldali példány esetében nem közölték a megapixel értéket, arról csak annyit árultak el, hogy az új UltraPixel technológiára épül, amit arra hegyeztek ki, hogy egy nagyobb BSI-szenzorral még több fényt fogjanak be. Ebben az optical image stabilization (OIS) funkció és a 28 mm-es lencse segédkezik, olyan szoftveres opciókkal, mint a Zoe (20 állókép, illetve egy 3 másodperces videó gyors rögzítésére), a BoomSound (a hangi és videós élmény fokozására), valamint a BlinkFeed (ez a közösségi hálók friss fejleményeit és a híreket közvetíti számunkra). A készülék mérete 137,4 x 68,2 x 9,3 mm, súlya 143 gramm, operációs rendszerként pedig az Android 4.1.2-re támaszkodhatunk.


Az ár várhatóan 200 és 300 dollár lesz a belső tárolótól függően, a megjelenés márciusban esedékes. Európában többek között a Vodafone és a T-Mobile is kínálni fogja.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások