Itt a Tengerészgyalogos 3 előzetese

Itt a Tengerészgyalogos 3 előzetese

2013. február 26. 10:02, Kedd
Újabb pankrátor - újabb Tengerészgyalogos-epizód. John Cena és Ted DiBiase Jr. után ezúttal The Miz próbálkozik meg hazatérése közben rendet vágni a Neal McDonough által vezetett rosszfiúk között.

Úgy tűnik, hogy az egyik amerikai pankrátor szövetségnek sikerült egy jól jövedelmező franchise-t kiépítenie a Tengerészgyalogos-filmekkel (The Marine), hiszen március ötödikén már a széria harmadik darabja fog megjelenni Amerikában, természetesen csak lakossági forgalmazásban, azaz DVD-n és esetleg Blu-rayen. A The Marine: Homefront főszereplője The Miz lesz, azaz Mike Mizanin, akit a pankráció rajongói a WWF SmackDown!-ban láthatnak rendszeresen. Lent látható is A tengerészgyalogos 3 előzetese, meglehetősen rövid, ami furcsa, hiszen arra enged következtetni, hogy nincs elég akciójelent, amivel le lehetne adni a filmet.


Érdekesség, hogy a John Cena főszereplésével készült első A tengerészgyalogos-film 2006-ban még mozis premiert kapott, azonban a közönség mindössze 18 millió dollárt volt hajlandó áldozni rá, ezért a folytatás, A tengerészgyalogos 2 Ted DiBiase Jr.-ral már csak DVD-n jelent meg. Persze a 2006-os A tengerészgyalogos mozis szereplését sem érdemes kudarcnak tekinteni, hiszen meglehetősen beszédes adat, hogy a film a premier hétvégéjén 7,1 millió dollár bevételt gyűjtött, többet, mint Arnold Schwarzenegger vagy Sylvester Stallone új filmje...

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások