Christian Bale újra Batman lehet

Christian Bale újra Batman lehet

2013. március 4. 20:05, Hétfő
Lehet, hogy Christopher Nolan saját filmek készítése helyett minden energiáját arra fogja fordítani, hogy a siker szempontjából a Marvel-univerzum szintjére emelje fel a DC képregény-univerzumot.

A képregény-filmes témákban általában igen jól értesült Latino Review megtudott pár információt a Warner Bros. tervezett Igazság Ligája-filmjéről. Persze mindezek az értesülések még nem hivatalosak, hiszen a stúdió nem foglalkozik publikusan a témával, s minden energiáját arra fordítja, hogy Superman-rebootja, a remek előzetes kritikákat kapó Az acélember (Man of Steel) legalább egymilliárd dollár bevételt érjen el. Az információ lényege, hogy Batman és Superman első közös mozifilmjét, valamint a teljes DC univerzumot ezentúl producerként Christopher Nolan felügyelné, s mellette Zack Snyder is közreműködne, mint producer, sőt, akár mint rendező is.


Nolan részvétele pedig azt is jelentené, hogy Christian Bale negyedjére is eljátszhatná Denevérembert, illetve Bruce Wayne-t (Henry Cavill személye természetesen adott Supermanként). Bale visszatérése nem lenne akkora meglepetés, hiszen egy korábbi nyilatkozatában már kijelentette, hogy ha Nolan leszállítana neki egy jó szkriptet, akkor szívesen magára húzná ismét Batman jelmezét.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások