Túl kis betűkkel írnak a szolgáltatók

Túl kis betűkkel írnak a szolgáltatók

2013. március 20. 12:59, Szerda
Az ombudsman szerint a közszolgáltatók dokumentumainak közérthetősége mellett az is fontos, hogy azokat mindenki számára olvasható betűméretben tegyék közzé.

Egy panaszos azt sérelmezte, hogy a T-Home Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) módosításáról szóló tájékoztatója apró betűvel készül, ezért csak nagyon nehezen olvasható. Az ombudsman közleménye szerint a beadvány alapján felmerült a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelménye és a tisztességes eljáráshoz való jog valamint a fogyasztók jogainak védelme sérelmének, illetve közvetlen veszélyének gyanúja, ezért vizsgálatot indított.

A szolgáltató arról tájékoztatta, hogy a megfelelő információk közléséhez szükséges és a rendelkezésre álló hely függvényében állapították meg a használt betűméretet. A Magyar Telekom elsődleges célja, hogy az ügyfelek teljes körű információt kapjanak a módosulásokról. Az alkalmazott betűmérettel kapcsolatban bejelentést vagy panaszt nem kaptak, ezért nem tartják indokoltnak a nagyobb betűméret használatát. A tájékoztatás szövege a honlapon is megtalálható, ahol lehetőség van nagyobb betűméret beállítására is.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke kiemelte, hogy sajnálatos módon a fogyasztói tudatosság szintje meglehetősen alacsony Magyarországon: a fogyasztók gyakran úgy lépnek szerződéses jogviszonyba a vállalkozással, hogy a szerződés tartalmát nem ismerik, azt el sem olvassák. Tapasztalataik szerint a közszolgáltatók sokszor maguk is felelősek: a kötelezően nyújtandó szóbeli tájékoztatás helyett a fogyasztó részére már csak azt a részt mutatják, ahová az aláírását várják. Problémát jelent, hogy az ÁSZF-ek oldalszáma gyakran több tíz vagy akár száz oldalas is lehet, és ezek végigolvasására a fogyasztók nem veszik a fáradságot.

Tipikus panasz, amikor az ÁSZF vagy az annak módosításáról szóló értesítés nehezen olvasható illetve értelmezhető formában jelenik meg. A FEOSZ szerint szükséges a fogyasztók tájékoztatásának javítása, a közszolgáltatók ügyfélszolgálati szakmaiságának erősítése, a közszolgáltatók által alkalmazott ÁSZF-ekre vonatkozó jogszabályi követelmények szigorítása, ezen belül a minimális betűméret alkalmazásának előírása.

A panaszos beadványához mellékelt dokumentumon a szöveg az A4-es formátumú lap mintegy harmadát foglalja el, annak záró mondata „Köszönjük, hogy igénybe vette szolgáltatásainkat” jól láthatóan nagyobb betűmérettel készült. A betűk mérete kicsi, ezért nem kizárt, hogy a szöveg elolvasása rosszabbul látók számára komoly nehézséget okoz. Az elektronikus hírközlési szolgáltató számára mind az ÁSZF, mind az egyedi előfizetői szerződés tekintetében jogszabály írja elő a közérthetőséget, ellentmondás-mentességet és áttekinthetőséget, ugyanakkor hiába felel meg egy szolgáltató dokumentuma e követelményeknek, ha az alkalmazott betűméret esetleg olyan kicsi, hogy a fogyasztó számára a szöveg csak nehezen vagy esetleg egyáltalán nem olvasható.

A szolgáltató eleget tesz jogszabályi kötelezettségének, ha ÁSZF-je megfelel a közérthetőség, ellentmondás-mentesség és áttekinthetőség követelményének, ugyanakkor a fogyasztók jogainak védelme megköveteli, hogy annak olvashatónak is kell lennie, mert csak így alkalmas funkciójának betöltésére, azaz az előfizető tájékoztatására, ehhez viszont megfelelő betűméret alkalmazása szükséges. Természetesen e követelménynek nem csupán az ÁSZF, hanem az annak módosításáról szóló értesítés és az egyedi előfizetői szerződés vonatkozásában is érvényesülnie kell.

Az olvashatóság számos hatályos jogszabályban megjelenik: az Fgyt. az árfeltüntetés szabályai között rögzíti, hogy az eladási árat, az egységárat, illetve a szolgáltatás díját egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan kell feltüntetni. Az érthető és áttekinthető szöveg sem éri el célját, ha az alkalmazott betűméret miatt egyesek számára nehezen vagy egyáltalán nem olvasható. Az olvashatóság követelményének rögzítése fontos lépés, azonban egyértelmű helyzetet a minimális betűméret meghatározása jelent. A betűméretnek tehát megfelelő nagyságúnak kell lennie a fogyasztók általi olvashatóság biztosításához.

Intézkedésként Dr. Szabó Máté felkérte nemzetgazdasági és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy gondoskodjanak az olvashatóság és a minimális betûméret jogszabályban történõ meghatározásáról annak érdekében, hogy a közszolgáltatók dokumentumai, értesítései a fogyasztók minél szélesebb köre számára könnyen megismerhetõek legyenek.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások