Maradnak a kijelölt úton a Tomb Raider 2 fejlesztői

Maradnak a kijelölt úton a Tomb Raider 2 fejlesztői

2013. március 20. 21:39, Szerda
Az új Tomb Raider játék szép siker, remek kritikákat kapott és bár van hova fejlődnie, de mégis sikerrel vette az akadályt a Crystal Dynamics.

A két nap alatt 1 milliós eladást elérő reboot sikerét látván nem meglepő, hogy a készítők már a folytatáson gondolkodnak. "Célunk ezzel a látomással az volt, hogy megismerhesse mindenki, hogyan lett Lara Croft az a kalandor, akit korábban láthattunk" - árulta el Noah Hughes kreatív igazgató és Karl Stewart nemzetközi brand menedzser. "A jövőben megjelenő játékok azt mutatják majd, hogy végül is mi lett Larából a tapasztalatai és átélt események hatására."



"Mivel Lara most már tapasztaltabb, így ezúttal egy olyan új kaland elé állítjuk majd, melyben eme új erejét kénytelen is lesz használni. Fontos számunkra, hogy ahogy Lara öregszik úgy nehezedjenek a kihívások is, amikkel szembe kell néznie." A két úriember azt is elárulta, hogy a következő rész a szigeten talált nyomokon halad majd tovább, vagyis egyenes folytatása lesz a Tomb Raidernek. És marad a nyitott, nem-lineáris világ is, melyet azonban tovább finomítanak majd.

Érdekesség, hogy a Tomb Raider csak multis DLC-ket kap majd, a szóló történeti szálhoz nem nyúlnak a készítők.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások