Google Nexus 4, a referencia

Google Nexus 4, a referencia

2013. április 4. 01:07, Csütörtök
Míg a gyártók többsége a technológia határainak valamilyen kitolásával akar piaci előnyre szert tenni, addig a Google inkább szoftverei erejében bízik.

A Google időről - időre más gyártó termékeit matricázza fel saját Nexus márkanevével - legutóbb az LG volt olyan szerencsés, hogy okostelefonja Nexus 4 néven került a boltokba. Ugyan az LG gyártotta, de egyáltalán nem hasonlít a dél-koreai gyártó többi telefonjához; míg azok szögletességükről, határozott, éles vonalaikról azonnal felismerhetőek, addig ez egy jóval barátságosabb, lekerekített formájú termék. Előlapján nincs gomb, kijelzője pont középen van, alul és felül egyenlő helyet hagytak. Oldalán vékony fémkeret fut körbe, alatta pedig egy gumiszerű borítás gondoskodik arról, hogy ne csússzon ki a kezünkből a téglatest forma. Bekapcsológombja mint a többieknél, itt is a jobb oldalra került, az kézbe vétel után pont a hüvelykujjunknál van. A hangerőszabályzó kapcsolók ezzel átellenbe, a bal oldalra kerültek, a micro USB töltőnyílást az alján találjuk, a fejhallgatónkat pedig felül dughatjuk rá.


Hátlapja teljesen sík, emiatt csak teljesen vízszintes felületre szabad rakni, különben könnyen lecsúszik róla. Nagyon érdekes pontszerű mintázat van rajta, mely a fény ráesési szögétől függően változik - jó ötlet volt az unalmas, egyszínű fekete borítást erre cserélni. A szereposztáshoz híven a Nexus felirat jóval nagyobb és hangsúlyosabb, mint maga a gyártó, az LG logója csak alul, jóval kisebb betűkkel szerepel. Kamerája fura helyen van, mintha csak ott lett volna hely a házon belül. A hátlap - az Androidos telefonok többségéhez nem méltón - nem eltávolítható, ebből következően memóriája nem bővíthető microSD modullal. (A microSIM kártyát az oldalán kell beledugni.)


Mérete napjainkban, az 5 collos okostelefonok áradata közepette semmiképp nem mondható már óriásinak, női kézzel is még kellemesen kezelhető, szerintem ekörül a 4,7 coll táján kellene megállni a növekedésben, de persze ezt majd a piac eldönti. Bekapcsolás után szemügyre vehetjük az ütés- és karcálló (Gorilla Glass 2) kijelzőt, melynek 1280 x 768-as felbontása inchenként 320 képpontot jelent. (Itt érdemes megjegyezni, hogy az iPhone 5 retina kijelzőjének pixelsűrűsége szinte pontosan ugyanekkora, 326 ppi.) Ez bőven elég a szép ikonokhoz, jó videózási képességekhez és kellemes webezéshez (hiszen a weboldalak többsége ennél keskenyebb), a növelése egyetlen dologgal, a betűk még élesebb megjelenítésével lehetne indokolható, de ez inkább csak kötözködés. Az IPS technológia miatt telt színekről és széles betekintési szögről számolhatunk be.

Négy darab 1,5 GHz-en ketyegő Snapdragon mag dolgozik benne 2 GB memória segítségével, adatainknak 8 vagy 16 GB hely van (mi tesztelésre a 16 GB-os verziót kaptuk meg). A Quadrant teszten 5080, az AnTuTu programban 17 451-es eredményt mértünk, azaz a legerősebb okostelefonok egyike. A Samsung Galaxy Note II-vel van párban, erőben tehát nincs hiány.


Kamerája 8 megapixeles, a felénk néző 1,2 megapixeles (1280 x 960, ami videótelefonáláshoz több, mint elég). F2,4-es fényerejű objektívének fókuszálási gyorsasága és zársebessége kiváló, de a képek kontrasztja és színtelítettsége már kívánnivalókat hagy maga után. Jó fénynél kiváló képeket készít, de nem ideális körülmények között problémái akadnak. Érdemes megemlíteni a Jelly Bean újdonságát, a glóbusz panorámaképet, melynél egy gömböt körbefotózva saját maga összeállít egy körfotót, nem csak vízszintesen, de függőlegesen is figyelve az illeszkedésekre. Ezzel nagyon érdekes képek készíthetők, de egyrészt ilyen szoftverek eddig is letölthetők voltak az áruházból, másrészt ha kicsit is remeg a kezünk, használatához ajánlott inkább egy állványt is beüzemelni. A kész képeken alap szerkesztési műveleteket végezhetünk: élesíthetjük, körbevághatjuk, hozzáadhatunk effekteket, kiegyenesíthetjük vagy tükrözhetjük. Videót Full HD felbontásban tudunk rögzíteni.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Hátlapján egyetlen aprócska hangszóró van, keskeny nyílással. Ebből adódik, hogy ugyan a hangereje az átlagnál erősebb, de pl. egy YouTube videó megnézésekor nem helyezhetjük az asztalra, különben radikálisan csökken az élmény. Ez sajnos más hordozható eszközöknél is rendszeres hiba, nem teljesen értem miért nem jönnek rá (vagy foglalkoznak vele a mérnökök), miszerint a telefont szemből nézi az ember, így a hangnak sem hátrafelé kellene távoznia.

Kapcsolódási lehetőségeknél érdemes megemlíteni az NFC meglétét, amivel két erre képes eszköz érintéssel kommunikálhat, nagyobb távolságra pedig ott van a Bluetooth 4.0. Akkumulátora nagyon erős, de a 2100 mAh-es lítium polimerre szükség is van a gyors processzor és a nagy kijelző miatt. Egy napot biztosan kibír, de persze ez használattól is függ - az optimalizációhoz minden segítséget megkapunk a beállításoknál, szép görbéket nézegethetünk mikor-mennyire terheltük le a masinát.

A Nexus 4 nagy előnye a módosítatlan, legújabb verziójú Android megléte, jelen esetben ez a 4.2.2-es, de ez a gyorsaság azzal a hátránnyal is járhat, hogy nálunk adódnak először komoly hibák. Sajnos ebbe bele is futottunk: a telefon rendszeresen újraindult, amit az első néhány alkalomnál még elkönyvel az ember valamilyen programhibának, de amikor egyszerű webezés közben félórán belül már harmadszor kapcsol ki figyelmeztetés nélkül, az már zavaró. Rövid webes keresés után kiderült, hogy nem csak nálunk adódott ez a jelenség, sok felhasználó megfigyelése alapján úgy tűnik, hogy ez az Android-verzió valószínűleg rosszul kezeli a helyfüggő szolgáltatásokat. A dolog persze megoldható, de teszttelefon lévén nyilván nem raktunk vissza rá régebbi verziót, mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy ilyen is előfordulhat.

Természetesen a Google teljes szoftveres termékskálája megtalálható rajta, külön kiemelve közülük a főhelyre rakott keresőt. A rendszer természetesen teljes körűen testre szabható, appok és widgetek tömkelege várja, hogy saját kezdőlapokat készítsünk. Ezekből sajnos csak öt lehet, pedig jó dolog olyan nagyméretű paneleket használni, melyek külön rákattintás nélkül is megmutatják tartalmukat, például az érkezett leveleket, a Facebook falat stb., ezek viszont sok helyet foglalnak. Borzasztó erős processzora miatt minden alkalmazás villámgyorsan indul.


Semmilyen specifikációjában nem bajnok, de éppen ezért lehet nagyon sikeres; a legkönnyebb, a legvékonyabb stb. címek mindegyike kompromisszumokkal jár, pedig egy átlagembernél nem az számít, hogy 120 vagy 140 gramm, illetve 7 vagy 9 mm vastag egy telefon, hanem hogy mennyire használható napi szinten. Ma már a hardverek fejlődésében a középkategória elért oda, hogy szinte bármely alkalmazás akadásmentesen fut, a megjelenített látvány szép, és inkább csak szoftveresen tudják megkülönböztetni egymástól termékeiket a gyártók.

És pont ebben, a legfontosabb részen vezet a Nexus, ugyanis a Google saját telefonja révén nem kell várnunk a gyártók és mobilszolgáltatók közreműködésére. Ezzel jóval többet nyerünk, mint amit esetlegesen elveszítünk azzal, hogy kihagyunk egy véletlenül jól sikerült egyedi kezelőfelületbeli módosítást, melyek többsége egyébként is pótcselekvés, kényszeres törekvés az Androidos gyártók tömegéből való kitűnésre. Fejlesztőknek nagyon ajánlott beszerezni, hiszen ha ezen fut az alkalmazásuk akkor a hiba mindig az adott gyártó megoldásában keresendő, nem pedig a programjukban.

A Nexus 4 legfontosabb műszaki paramétereiben alig különbözik a tavalyi év sztárjától, az 50 millió eladott példánnyal extrém sikeresnek mondható Samsung Galaxy SIII-tól, és itthon sajnos árában sem marad el tőle. Listaára a Telenornál kártyás csomagban 142 ezer forint, ami azért bosszantó, mert szerencsésebb fekvésű országokban a Google a mobilos áruház bevételeire támaszkodva 90 ezer forint alatt árulja, azaz ott nem a felsőkategóriába van pozicionálva, mint Magyarországon. Ezen az áron viszont közel sem annyira versenyképes, itt már inkább az ízlés dönt a nagyon hasonló tudású eszközök között, hogy ki melyiket választja.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások