Batman: Arkham Origins

Batman: Arkham Origins

2013. június 29. 19:17, Szombat
Denevérember a legnépszerűbb képregényhősök egyike, aki ráadásul az utóbbi években visszaszerezte legendás hírnevét. A filmiparban ez Christopher Nolan, a játékvilágban pedig a Rocksteady játszott ebben fontos szerepet.

A Batman: Arkham széria első két része hatalmas sikereket aratott és épp ezért várják nagyon sokan a harmadik epizódot. Ez azonban igazából egy nulladik rész lesz, hiszen az Arkham Origins Denevérember egyik első bevetését mutatja be, melyben megismerhetjük az összes gonosztevőt, akivel a későbbiekben is összefutottunk.

A bemutatott változatban csupán mellékküldetéseket kaptunk, a sztorivonallal nem ismerkedhettünk meg, így elsősorban a játékmenetre koncentrál a beszámolónk. A Rocksteady a sikert elsősorban nagyon kiforrott és egyszerű harcrendszerének köszönheti, melyet szinte komolyabb változtatás nélkül emelt át a WB Montreal.



Így továbbra is a többnyire kér gombos támadások kivitelezése a feladatunk. Ez azonban nem lesz olyan könnyű, mint eddig, hiszen az ellenfelek jóval okosabbak lettek és most már nem csak a bokszzsák szerepét töltik be. Sokszor támadnak majd vissza, térnek ki ütéseink elől és ezért kellemetlen perceket élhetünk át.

Ami viszont előrelépés, az a Detektív-mód megújulása. Az eddigi két részben ugyanis nem kapott annyira fontos szerepet, mivel többnyire csak az ellenfeleinket szemléltük vele. Most azonban valódi mini-játékok lesznek a nyomozós részek, melyek néha igen megizzasztanak majd.

Ráadásként az időt is tudjuk már így befolyásolni, vagyis előre-hátra tekerhetjük az időt, hogy megtudjuk, mikor mi történt. Ezt a részt egy látványos helikopteres balesetben mutatták be. Ki kellett nyomozni, hogy pontosan mi is történt. Az idő manipulálásával megtudhattuk, mikor vesztették el az uralmukat a gép felett és innen kiszámíthattuk a támadás kiindulási pontját.



Bemutatkozott a Remote Batclaw, mellyel két tárgyat vagy szemét ránthatunk össze. A grafika is hangulatos, a téli hóesésben nagyon jól lehet kalandozni. A jelek szerint a WB Montreal felnőhet a feladathoz és egy újabb sikeres kalanddal ajándékozhatja meg a Denevérember univerzumot. A Batman: Arkham Origins október 25-én jelenik meg.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások