Tovább csökkentek a roamingdíjak

Tovább csökkentek a roamingdíjak

2013. július 2. 16:37, Kedd
Az európai bizottság újabb fontos lépést jelentett be, amelynek eredményeként csökkentek a közösségen belüli roamingdíjak. Az adatforgalomnál harmadával mérséklik az árakat.

A bizottság évek óta küzd az Unión belüli roaming díjszabások egységes, minden tagországra kiterjedő csökkentéséért, ezt pedig több lépésen keresztül valósítják meg, egészen a végső cél elérésig, ami a díjak teljes eltörlését jelentené. Ez utóbbi ugyan még messze van, ám a sokat utazóknak így is jelentős segítség az újabb intézkedés életbe lépése.

A testület közleménye szerint július 1-től (ahogyan azt korábban tervezték), a közösségen belül minden fontosabb roamingdíj mértéke csökken. Átlagosan mintegy 17 százalékkal mérséklődnek a kivetett díjak, ám a pontos lista ettől eltérő adatokat is tartalmaz. A hívásfogadás külföldön például mintegy 12 százalékkal kerül kevesebbe, a szöveges üzenetek ára 11 százalékkal csökken, míg az adatforgalom esetében 36 százalékos lesz a csökkenés - ezzel 1 MB adat 45 eurócentbe kerül majd, ami 91 százalékos visszaesést jelent a 2007-es állapotokhoz képest.

Minden tényezőt figyelembe véve a roaming költsége a közösségen belül átlagosan több mint 80 százalékkal mérséklődött az elmúlt 6 évben, ám a tervekben a trend folytatása is szerepel. Jövőre - nagyjából ugyanekkor - megfelezik az adatforgalom díját, míg a beszélgetések és szöveges üzenetek ára ennél szerényebb mértékben csökkenne.

Egy jóval ambíciózusabb elképzelés szerint 2014-ben akár el is törölhetnék a roamingot az EU-n belül, ez azonban a szakértők és a piaci szereplők szerint nem fog menni, az egymástól túlságosan eltérő díjak és az ebből keletkező bevételkiesés a lépés elhalasztását eredményezi majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások