Rise of the Triad

Rise of the Triad

2013. augusztus 9. 20:46, Péntek
A Rise of the Triad fiatalkorom egyik meghatározó játéka volt. Az FPS-korszak egyik legjobb alkotása volt az Apogee Software programja, mely akkoriban látványosnak számító akciókkal és humorral rendelkezett.

Épp ezért fogadtam igen vegyes érzelmekkel a tavalyi bejelentést, mely szerint az Interceptor Entertainment újra elkészíti a programot, megtartván minden innovációt és abszurditást, amivel az eredeti is bírt. Ez mind jól is hangzott, ám sajnos a végeredmény meg sem közelíti a klasszikust.



Az új Rise of the Triad valóban nem a mai FPS-ek metódusát követi. El lehet felejteni az olyan fogalmakat, mint az újratöltés, a regenerálódás vagy az átvezető videók. A fegyverek végtelen számú lőszerrel bírnak, az életerő feltöltéséhez ételeken kell átsétálnunk, az átvezető jelenetek pedig nem léteznek. Ez azonban így van jól, az eredetiben is ez volt a helyzet.

A humor is a helyén van, bár pár új poénon kívül nem találhatunk újakat. Az eligazítások során néha igen fura részleteket árulnak el nekünk ("Azt hallottuk, hogy a láva ártalmas, szóval kerüljük el"). a felszedhető Power-Upok pedig egyedi képességekkel ruházzák fel hősünket.

A legnépszerűbb ezek közül a kutya mód. Ennek előnye, hogy jóval gyorsabbak leszünk, mint emberi formánkban és egyben halálosabbak is. Ráadásul messziről tudunk ugrani ellenfeleinkre, szétkapva őket pillanatok alatt. De vannak Power-Down dolgok is. Ilyen például a varázsgomba, melyet felvéve egyszerűen nem fog érdekelni minket semmi, pusztán sétálgatunk a legnagyobb harcok közben és nézelődünk, hogy milyen szép minden.



A brutalitás a csúcson van. Akár egy pisztollyal is lerobbanthatjuk az ellen fejét, melynek következményeképpen a szemgolyója a monitorunkon csattan majd. Eddig minden rendben is van, ám most akkor nézzük a negatívumokat.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások