Tíz éves a Pirate Bay

Tíz éves a Pirate Bay

2013. augusztus 15. 17:10, Csütörtök
Stockholmban nagyszabású partival ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját a világ egyik legnagyobb és leghírhedtebb kalózoldala, a Pirate Bay. Nagyon sokan próbálják megnehezíteni a dolgukat.

A Pirate Bay oldalához jelenleg Belgiumban, Dániában, Finnországban, Hollandiában, Írországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, továbbá Észak-Koreában és Iránban nem lehet hozzáférni. A szerzői jogok jogosultjai - amennyire csak lehetséges - mindenütt próbálják megnehezíteni a torrentoldal dolgát, azaz bíróság útján arra kötelezni az internetes szolgáltatókat, hogy blokkolják az oldalt. Az Amazon statisztikája szerint a thepiratebay.sx még mindiga világ 95. leglátogatottabb portálja - és ebben még nincsenek is benne azok, akik proxyoldalakon keresztül vagy más egyéb trükkel kerülik meg a blokkolást és érik el az oldalt. Vagyis igazából a Pirate Bay alighanem még feljebb van a ranglistán.

Tobias Andersson, az oldal egyik alapítója úgy véli, hogy az interneten eltöltött egy évtized egy emberélet 100 évével ér fel. Büszkén állapította meg, hogy a kormányok minden "jogi gáncsoskodása" és a "szórakoztatóipar gonosztevőinek" életveszélyes fenyegetései ellenére a Pirate Bay továbbra is vidáman vitorlázik, pedig csupán egy maroknyi megszállott tartja fenn. Amikor elkezdték az oldal üzemeltetését, nem gondolták volna, hogy a kísérletüknek ekkora eredménye lesz: hogy havonta több száz millióan kattintanak rá, vagy hogy az egész internetes forgalom 40 %-át az ő trackereik generálják.

Az amerikai Mozgókép Szövetség részéről Chris Marcich úgy nyilatkozott, hogy bár a Pirate Bay az egyik legismertebb fáljmegosztó oldal, ám a legutóbbi bírósági ítéletek igencsak kihatottak a látogatottságára számos európai országban. Ennek ellenére az oldal működtetése továbbra is szerzői jogokat sért, és nem tolerálható, hogy az interneten egyesek egyszerűen ellophassanak, engedély nélkül használjanak bizonyos tartalmakat, ha biztosítani akarjuk, hogy új alkotások, művek szülessenek, amelyekért alkotóik a megfelelő elismerésben, ellenszolgáltatásban részesülnek. A szellemi tulajdon védelme nem egyenlő a cenzúrával, a szerzői jog érvényesítése pedig korántsem gátja az internet fejlődésének. Szerinte téveszme, hogy a Pirate Bay megalkotói bármilyen nagyobb nemes ügyért küzdenének - valójában ők sok millió ember kemény munkájából és alkotó energiáiból akarnak jogsértő módon meggazdagodni.

Bendert Zevenbergen, az Oxford Internet Intézet képviselője szerint a Pirate Bay felrázta a kultúra, illetve alkotó művészek világát, ráébresztve őket arra, hogy mik a modern fogyasztók igényei. Szerinte tulajdonképpen meg kellene köszönni a Pirate Bay-nek, hogy ráirányította a világ figyelmét a zene és a film digitális terjesztésében rejlő lehetőségekre.

Az oldal üzemeltetői "nincs többé cenzúra!" felkiáltással új böngészőt indítottak, amelynél a Firefox böngészőt összekötötték a Tor proxyhálózattal, így a látogatók ezen keresztül kapcsolódhatnak a torrentoldalakra. Így kívánják lehetővé tenni azt, hogy látogatóik azokban az országokban is hozzájussanak több százezer filmhez, zeneszámhoz, e-könyvhöz és további szerzői jog által védett tartalomhoz, ahol már blokkolták a portálhoz való hozzáférést.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások