Szerzői jogsértések miatt támadják a katolikus egyházat

Szerzői jogsértések miatt támadják a katolikus egyházat

2013. augusztus 21. 14:11, Szerda
Az egyik szerzői jogvédő társaság ezúttal nem a felhasználókat bírálta, hanem a katolikus egyházat, mondván az egyházközösségek több százezer illegális másolatot használnak.

A német katolikus egyház évente 180 000 eurót fizet a VG Musikedition nevű szerzői jogvédő szervezetnek az istentiszteleteken felhasznált különböző dalokért és dalszövegekért, illetve kottákért. Az egyház és a VG Musikedition ezzel kapcsolatban korábban keretszerződést is kötött egymással. Egy véletlennek köszönhetően azonban kiderült, hogy a VG Musikedition akár több millió eurót is követelhetne, a társaság ugyanis önkéntes tájékoztatást kért 872 katolikus egyházközösségtől és ebből ismertté vált, hogy 2011-ben és 2012-ben évente 700 000 kórusművet másoltak le illegálisan az egyházközösségek. Christian Krauß, a VG Musikedition ügyvezetője elmondta, hogy emiatt a kottakészítők, a zeneszerzők és a szövegírók évente legalább ötmillió euró bevételtől is eleshettek, a valódi összeg azonban ennél jóval magasabb lehet.

"Sajnos már most meg kell állapítanunk, hogy az egyes kiadók kivonultak az egyházzenei területről, mások pedig a létezésükért küzdenek" - közölte Heinz Stroh, a Német Zeneműkiadók Szövetség képviselője. A Németországi Egyházmegyék Szövetsége (VDD) válaszul leszögezte, hogy képtelen fellépni a hozzá tartozó egyházközösségek által elkövetett szerzői jogsértések ellen. A fő probléma az, hogy az egyházi struktúra nem központosított és az egyes közösségek jogi értelemben függetlenek egymástól.

A VG Musikeditiont azonban nem igazán hatották meg ezek az érvek és most azt vizsgálja, hogy milyen jogi lépéseket kezdeményezhet a VDD, továbbá a 27 egyházmegye vagy a 872 egyházközösség ellen. A cél nem csak az eddigi szerzői jogsértések miatti büntetések elérése, hanem a jövőbeli esetek megelőzése.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások