Ingyen Fifa '14 minden Xbox One mellé?

Ingyen Fifa '14 minden Xbox One mellé?

2013. augusztus 19. 19:21, Hétfő
Nagyon úgy tűnik, hogy a Microsoft igen erős lapot tudott felhúzni a képzeletbeli pakliból.

A Fifa-széria kétségtelenül napjaink egyik legsikeresebb franchise-a és mint ilyen, millió eladásokat produkál. A Fifa '14 ráadásul már egy másik generációt képvisel majd - legalábbis az eddigi előzetesek és fejlesztői naplók erről tanúskodnak. A PC-sek sajnos a régi motorral kapják a játékot, ám a többiek már az új, Ignite hajtotta grafikát láthatják.

És úgy tűnik, hogy a Microsoft valami nagyra készül. A ma megjelent pletykák szerint ugyanis a Gamescomon jelentik majd be, hogy minden egyes eladott Xbox One mellé ingyen jár majd a Fifa '14. Ha ez igaz, akkor Európát szinte meg is nyerte magának a Microsoft, hiszen szinte minden második konzoltulaj polcán ott a focis program aktuális része és ha amúgy is venne gépet, miért ne azt válassza, amihez ingyen megkapja kedvencét is.

Természetesen még várjuk a hivatalos bejelentést.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások