2013. augusztus 31. 22:10, Szombat
Egy kőkemény scifi, az idei sikerhorror, az év legjobb magyar filmje, a sokak által bekajált gagyi és még egy látványos Forma-1-es film is érkezik a hónapban.
Ha szeptember, akkor pangás. Ezen kár is vitatkozni, ekkor szusszannak a sorozatos nyári premiereket követően a moziba járók, ekkor folytatják a diákok az iskolát, ami töredékére csökkenti a szabadidejüket, s ekkor kezdik el hullatni lombjaikat a fák, bár utóbbi nem igazán gyakorol számottevő hatást a mozis bevételi adatokra. Az viszont annál inkább, hogy szeptemberben Hollywood is szabadságot vesz ki, hiszen a nyár után és a díjszezon előtt vagyunk - nem véletlen, hogy a kilencedik szokott lenni bevétel szempontjából a legzsengébb hónap. Viszont az is igaz, hogy egyes stúdiók és forgalmazók éppen a konkurencia hiányában bízva tűznek ki bemutatókat erre az időszakra.
Szeptember első hazai mozis hete ötödikén, csütörtökön fog kezdődni, s mint olyan, meglehetősen kiszámíthatatlannak tűnik. Illetve olyan tekintetben nem, hogy mindhárom nagyobb amerikai premier bukásszagúnak néz ki, de azt nem egyszerű kitalálni, hogy melyik fog több embert érdekelni. Mondhatnánk, hogy a tinilányok miatt a
One Direction: This Is Us (One Direction: This Is Us) című koncertfilm lesz a befutó, de hájpos horrorként a nagyon csábító történettel (fél napra minden törvényt beszüntetnek) rendelkező
A bűn éjszakája (The Purge) is kifejezetten tinikompatbilis. A különbség a két film között mindössze annyi, hogy a One Direction-mozi pont olyan, mint amilyenre számít az ember, a másik esetében viszont a minőség nem ér fel a felhajtással. Harmadik nagyobb bemutatóként a
Riddick (Riddick) érkezik, s afféle sötét lóként akár be is futhat az élre, főleg, hogy világpremier - reméljük, nem bukik akkorát, mint a 2. rész. Amerika ide vagy oda, mivel régen volt gyerekfilm a mozikban, lehet, hogy a
Halbalhé (SeeFood) fut be surranópályán az első helyre, az animációnak és a szinkronnak köszönhetően nem fog feltűnni, hogy maláj a film, mint ahogy az sem, hogy már vagy két éves. Jó eséllyel egyébként a hét ötödik premierje,
A szenvedély királya (The Look of Love) lesz a legjobb film a kvintettből, bár nyilván a rendező, Michael Winterbottom is rúgott már luftot (a kritikusok most is elég megosztottak). Mindenesetre Anglia első sztriptízbárosának sztorija ígéretesnek tűnik.
Tizenkettedikétől már hat új film mutatkozik be a hazai mozikban. A legtöbb nézőt papíron Denzel Washington idei sikere, a
2 kaliber (2 Guns) érdekelheti, de a Forma-1 hőskorában játszódó
Hajsza a győzelemért (Rush) is lehet siker, hiszen a sportág még mindig hihetetlen népszerű itthon. Az ínyencek valószínűleg Wong Kar Wai új filmje,
A nagymester (Yi dai zong shi / The Grandmaster) mellett fognak dönteni - nem csak a rendező hírneve miatt, hanem azért is, mert a legendás kungfu mester, Ip Man, akinek életéről szól a film, nem csak a Kar Wai-rajongókat mozgathatja meg. A hét további premierjei igazi gyöngyszemeknek tűnnek: a
Barátunk, Superman (Bekas) a 90-es évek Irakjában játszódik, a
Köszönöm, jól! (Dakujem, dobre) egy szlovák-magyar film, mely három történetet mesél el a gazdasági válságban próbatétel elé kerülő emberi kapcsolatokról, míg a
Majdnem tökéletes szerelem (Sover Dolly pa ryggen?) egy dán film, de nem valami lehúzós Dogma-mozi, hanem romantikus komédia. Hmm, szokatlan.
19-ével ismét hat új film érkezik a magyar mozikba, s a hazai horror-rajongók most bizonyíthatják létezésüket, hiszen mi is láthatjuk az Amerikában rettentő nagy sikert arató
Démonok közöttöt (The Conjuring) - szinkronnal. Kvázi világpremierként Angliából érkezik a
Diana (Diana), mely a mostanság a fejüket felütő, szinte vírusmarketingnek tűnő összeesküvés elméletek fényében kifejezetten érdekes lehet. És ki tudja, talán Magyarország idei Oscarra küldött filmje,
A nagy füzet sem csak pár száz nézőt fog érdekelni - bár a hazai viszonyokra jellemző, hogy a nézők szapulják a magyar filmeket, de ha egy jobb bemutatásra kerül, akkor nem nézik meg.
A háború császára (Emperor) egy tavalyi amerikai-japán háborús dráma Tommy Lee Jones és Matthew Fox főszereplésével - nem kavart sok port premierje idején, pedig a japán forgatókönyvből történő angol rendezés érdekesen hangzik. Az idióta filmeket készítő Jay Chandrasekhar
Papás-babás (The Babymakers) spermabankos komédiáját is láthatjuk még ekkor, valamint a
Szibériai nevelést (Educazione siberiana), mely ugyan olasz film litván színészekkel, de John Malkovich az egyik főszereplője - egyébként két fiatal bűnöző felcseperedéséről szól.
Szeptember utolsó mozis hete 26-ától kezdődik és öt premierfilmet hoz el. Ben Affleck ismét főszereplőként lesz jelen a moziban, a
Vakszerencse (Runner Runner) című akciófilmben meglátjuk, mire lesz képes a következő Denevérember, a
Vérmesékben (The Family) pedig Luc Besson utasítására Robert De Niro és Michelle Pfeiffer vonul párizsi tanúvédelembe. A maradék három premierből az egyik, a
Hópihe (Floquet de Neu) a gyerekeknek szól (egy spanyol animáció 2011-ből), az
Epizód egy vasgyűjtő életéből (Epizoda u zivotu beraca zeljeza) Arany Medve-jelölt és Berlinből a zsűri nagydíját elhozó bosnyák dráma (vajon kiről szólhat?), az
Arthur Newman világa (Arthur Newman) pedig egy saját halálát megrendező emberről szóló dramedy Colin Firth főszereplésével. És elvileg még e héten érkezik az
Oh Boy (Oh Boy) című fekete-fehér német tragikomédia is, mely egy egyetemről az utcára kerülő fiatalról szól.
Aki scifike és látványos akciókra vágyik, az egy hónapnyi szünet után októberben ismét csápolhat, hiszen ekkor már érkeznek azok a filmek is, amelyek akár nagyot is durranhatnak - persze a legnagyobb durranásokat, mint Az éhezők viadala 2 vagy a Thor 2 novemberre kell várnunk. Azért így is lesz egy hájpos scifink a Gravitáció formájában, Machete is gyilkolni fog, az Igazából szerelem rendezője pedig időutazós komédiával próbálja meglágyítani a szívünket. Ezek mellett egy igen várt magyar film, az Isteni műszak is látható lesz, valamint a Dreamworks új animációja, a Turbó, no meg a Szupercella, melynek két főszereplője Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger.