A polgárok és a kibertér védelme az ITBN fókuszában

A polgárok és a kibertér védelme az ITBN fókuszában

2013. szeptember 10. 11:01, Kedd
Már kilencedik alkalommal rendezik meg Közép-Kelet-Európa legnagyobb IT biztonsági eseményét, az Informatikai Biztonság napját.

2013. szeptember 25-26-a között rendezik meg hazánk és Közép-Kelet-Európa legnagyobb IT biztonsági konferenciáját, az Informatikai Biztonság Napját (ITBN). A kétnapos rendezvényen hazai és nemzetközi IT-s és független szakemberek keresik a választ arra, hogy mennyire is vagyunk védtelenek a kibertérben és valóban megfigyel-e minket a "Big Brother". A világ legkülönbözőbb pontjairól érkező előadók idén is világkörüli utazásra hívják a látogatókat, újdonságként pedig a személyes biztonság, az állampolgárok védelme is terítékre kerül.

Szinte még sosem volt ennyire aktuális az ITBN, és az informatikai biztonság kérdése, hiszen az elmúlt hetekben az amerikai megfigyelési botránytól és a Snowden ügytől volt hangos a sajtó, olyan kérdéseket feszegetve, amelyre a rendezvény keretei belül is megpróbálnak válaszokat találni. Így lesz majd a nyitóelőadás egy rendhagyó, szakmai, politikai kitekintés Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő tolmácsolásában, aki segít a közelmúltban nagy port kavart Snowden ügy, és az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) kiszivárogtatási részleteinek megismerésében.

Az idei ITBN-en újdonságképpen a személyek, állampolgárok védelmére, a személyi biztonság témakörére is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők, de természetesen az ITBN-től megszokott vállalati IT biztonság-megközelítés is hangsúlyos marad. Az izraeli bázisú Checkpoint - mint az idei esemény kiemelt technológiai partnere - az aktuális támadási és sérülékenységi problémákról és azok megoldásáról tájékoztatja az érdeklődőket.

Egy igazán érdekes vendég is érkezik a rendezvényre az Amerikai egyesül Államokból: ő Michael Schneider. Több mint tíz éve dolgozik az amerikai hadseregnek különböző kibervédelmi munkakörökben. Dolgozott a védelmi minisztérium tisztjeként, ahol kibervédelmi Red Team-eket vezetett. A US Cybercommand vezető tiszthelyetteseként a kiszemelt célpontok meghatározásáért és a védelmi intézkedések meghozataláért volt felelős. A haditengerészetnél az információs hadműveletek parancsnokaként tevékenykedett.

Az esemény plenáris programjára John Parker érkezik Angliából, aki a McAfee termékigazgatója. A hálózati specialista Cisco egy érdekes témáról, vállalatok számára "hírszerzési" adatokat biztosító szolgáltatásról beszél majd. A kritikus infrastruktúrák biztonságát szem előtt tartó civil egyesület a KIBEV (Önkéntes Kibervédelmi Összefogás) szintén képviselteti magát az eseményen.

A komplex fenyegetettségek felderítése terén gyakran jeleskedő Kaspersky Lab képviseletében Adrian Porcescu érkezik Romániából. A Fortune 500 IT biztonságra specializálódott cége, a Symantec ismét az ITBN kiemelt támogatói között szerepel. A cég képviseletében a svájci Candid Wüest a rosszindulatú programokat kutató specialistája tart plenáris előadást. Szintén a plenáris vendége idén a hálózati technológiákat gyártó óriáscég a Juniper, aki az idei újdonságok mellett beszámol majd elmúlt időszak biztonsági fejlesztéseiről is.

A T-Systems Magyarország Zrt. egy biztonságos valódi kirándulásra hívja a résztvevőket "betonbiztos" adatközpontjába és elmeséli azt is, hogy hogyan védekezhetnek a szervezetek a hacker körökben mostanság népszerű leterheléses támadások ellen. Több különleges cégektől független téma is előkerül idén. Ilyen például a közösségi média hekkelése - a webes technológia használata, és manipulálásának lehetőségei a választási kampányokban, mit tett és tehetett volna a magyar Anonymous csoport, mit tehetünk az állampolgárok biztonságtudatosságának fokozásáért?

A kétnapos ITBN konferencia helyszíne ismét a Cinema City Aréna mozi.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások