Rebootot kap a Hupikék törpikék

Rebootot kap a Hupikék törpikék

2014. március 16. 18:26, Vasárnap
Nem lesz franchise a Hupikék törpikék-filmekből, legalábbis nem mostaniakból nem.

Korábban már hírt adtunk arról, hogy a Sony a Hupikék törpikék-filmsorozat harmadik részét teljes egészében animációs alkotásként képzeli el, de most az is kiderült Bob Oshernek, a Sony Pictures Digital Productions elnökének köszönhetően, hogy a harmadik rész valójában nem is folytatás, hanem afféle teljes reboot lesz. A filmet a veteránnak számít Kelly Asbury fogja rendezni, kinek korábbi munkái között olyan animációkat találhatunk, mint a Shrek 2 és a Gnómeó és Júlia. A premierre a tervek szerint 2015. augusztusában kerülne sor.

A reboot okairól Osher nem beszélt, de nem nehéz kitalálni, hogy a döntés anyagi okokra vezethető vissza. Hiába termelt ugyanis a második Hupikék törpikék-film világszerte majdnem 350 millió dollárt, bevételei hatalmasat csökkentek az 563 millióig jutó első epizódot követően, mind Amerikában, mind pedig világszerte. Ez a több száz milliós differencia minden bizonnyal igen váratlanul és érzékenyen is érintette a Sony stúdiót, hiszen a konkurencia, például a Fox, az Alvin és a mókusok második részével növelni tudta a bevételeket az első epizódhoz képest - a visszaesés ott a harmadik filmnél jött el, de akkor is csak az első rész szintjéig.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások