Exhibicionistáknak ajánlott az LG G Flex

Hosszabb ideig használtuk az LG ívelt kijelzős mobilját, hogy rájöjjünk, van-e értelme és jövője a koncepciónak.

Ugyanúgy, ahogy régen az alaplapokat, majd később a többi hardvert, manapság a mobiltelefonokat is egyre feleslegesebb tesztelni. Az ember egy prospektusban elolvassa a legfontosabb műszaki adatokat, mint a kijelző méretét és felbontását, a benne lévő processzort, és máris egy olyan alapképet kaphat a termékről, ami valószínűleg több hét személyes használat után is csak minimálisan fog megváltozni. Azonban vannak olyan ritka kivételek, amelyeknél számadatok alapján képtelenség megítélni, hogy jó-e, megéri-e megvenni, és az LG ívelt kijelzős telefonja ezek közé tartozik. A tavaly ősszel bejelentett termék februárban jelent meg Európában, Barcelonában mi is megtapogattuk, most pedig hosszabb időre is kipróbálhattuk.

A G Flex nevű mobilnál a forma olyannyira uralja a megítélést, hogy a belső habár csúcsszintű, de a véleményalkotásban szinte lényegtelen tényező. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az első számbillentyűk nélküli, kizárólagosan érintőképernyővel megjelent mobil óta a rengeteg formai játék ellenére kevés hasonlóan jelentős dolog jelent meg az iparágban. Minden okostelefon-gyártónál egy vízszintes téglalap kijelző uralja a teljes előlapot, és ugyan sok éve rebesgetik a hajlékony verziót, illetve az összecsukható, vagy az oldallapra is lefolyó értesítősávot, de nagy gyártótól származó, világszerte elérhető piacérett termék tekintetében ez az első ilyen.


A G Flex teljes egészében műanyagból van, előlapjának alján csak egy aprócska céglogó töri meg a szürkeséget. Fizikai gomb se itt, se oldalain nincs. Villamoson, metrón elővéve mindenki rápillant, már csak mérete miatt is. A kijelző még a ma megszokott lapátnyi mobilok után is nagy, a hat collos képátló már nem csak feszegeti a kényelmes állandó használati eszköz határait, hanem át is lépi azokat. Ugyan elfér egy nagyobb nadrágzsebben, de az ember folyamatosan tudatában van jelenlétének, minden leüléskor külön figyelni kell rá, és bármilyen pozícióban raktuk is zsebre, a hajlításnak ilyenkor nincs jelentősége. Azonban azt is meg kell jegyezni, hogy egy 4 collos mobil kijelzőjét nem is lenne értelme meghajlítani, hiszen például telefonáláskor fülünkhöz tartva nem ér el a másik vége a szájunkhoz.

A szélessége is túl nagy: kézbe fogva, a hüvelykujjunkkal vezérlés közben a gyűrűsujjunkkal már nem tudjuk stabilan rögzíteni. Az adatokat megnézve ez nem csak érzés: 81 mm széles, míg például a Galaxy S5 72mm, a Sony Z2 73mm, a Nexus 5 pedig csak 69 mm széles. Nagyon sokat számít az az egy centi, az utolsó ujjpercünket már nem tudjuk begörbíteni, azzal ráfogni. A hosszúkás forma miatt a képarány nem a megszokott 16:9, hanem 21:9, ez egyben azt is jelenti, hogy a felület egyes részei egy kézzel elérhetetlenek. Tipikusan ilyen a legördíthető értesítősáv, ennek megoldására ezt egy külön alulra helyezett gombbal alulról is aktiválhatjuk.


A kijelző görbítése kompromisszumokkal járt. A felhasznált P-OLED technológia miatt felbontása csak 720 x 1280 pixel, mely mind kategóriájában, mind méretéhez képest csekély. A hátlap nem levehető, azaz akkumulátor cserélhetősége szintén a dizájn áldozatául esett, és memóriája sem bővíthető. A micro SIM-kártyát oldalt dughatjuk be. Színei szépek, a háttérvilágításos LCD-vel szemben előny, hogy az OLED felhasználása miatt kontrasztja és a feketék nagyon határozottak.

Az örök második szerepébe beragadt dél-koreai gyártó mindent megtesz a kitörésért, ezért sokkal bátrabb innovációk terén, mint a Samsung. Az új kijelző mellett ugyanis egy másik forradalmi dolgot is kipróbálnak a G Flexen, mégpedig az öngyógyító hátlapot. Az LG ezzel viszont nagy lehetőséget puskázott el: ha ez a nagy rivális egy termékén lenne, mindenhol ezzel foglalkoznának a szaklapok, így viszont a görbe kijelző elvitte a showt, csak lábjegyzetben jelenik meg a kisebb karcolásokat eltüntető borítás. A dologtól nyilván nem kell csodát várni, a szándékos rongálást nem teszi láthatatlanná, célja csupán például egy a telefonhoz hozzáérő kulcscsomó rongálásának csökkentése. Érdekes próba ez, a cég így felhasználói visszajelzések alapján megtudhatja melyik a hatásosabb: olyan kemény felületet csinálni, amit meg sem lehet karistolni, vagy a puhább, de önmagát javító verzió a nyerő?

A hátlap másik vállalatra jellemző érdekessége a bekapcsológomb ide helyezése. Az G2-nél elkezdett dolog úgy tűnik bevált, idővel az LG más termékeinél is ide rakják, alatta-felette pedig a hangerőszabályzó kapott helyet. Én ennek a megoldásnak kevés értelmét látom, de hát lelkük rajta, valószínűleg megszokható a dolog. Mivel így viszont asztalra rakáskor nem egyszerű bekapcsolni a készüléket, ez egy másik újítást is magával hozott, ami nagyon ötletes: duplán rákoppintva a kijelzőre az aktiválódik. (A módszer sikerességét jelzi hogy kezd megjelenni más gyártók termékeiben is.)


Hardveres tekintetben a G Flex nem hoz újdonságot, belseje megegyezik a G2-vel. Ugyanaz a 2,26 GHz-es, négymagos Snapdragon 800 került bele, memóriája szintén 2 GB, 32 GB belső tárhellyel (ennek alig több, mint kétharmada használható). Kamerája szintén 13 megapixeles, viszont optikai stabilizáció nélkül. Még meglepőbb, hogy erre is a 4.2.2-es Androidot, a Jelly Beant rakták az újabb KitKat helyett. Ennek magyarázata, hogy ugyan mindegyik gyártó próbálkozik szoftveres újításokkal magához kötni a vásárlókat, illetve saját kezelőfelületet készít, de ez az Androidos mobiloknál egyben azzal a hátránnyal is jár, hogy mivel saját alkalmazásaikat is módosítaniuk kell a gyártóknak, a későbbiekben le kell mondanunk, vagy csak jelentős késéssel élvezhetjük a Google által készített frissítések előnyeit.

Az enyhén görbülő kijelzőjű terméket nem érdemes ugyanazon koordinátarendszerben értelmezni, mint például egy HTC M8-at, ez csupán egy radikálisan új koncepció megvalósulása, egy "ilyen is lehetséges" kijelentés mérnöki bizonyítása. Ahogy a tévéknél, az LG itt is demonstrálta technológia vezető szerepét. De van értelme az új formának? Majd' két hetes használat után kijelenthetjük, hogy nincs: sem telefonálásnál, sem internetezésnél, sem videózásnál nem nyújt semmivel sem többet, mint egy ugyanekkora kijelzős átlagos készülék. Eltörésétől szerencsére nem kell félni, súlyt ráhelyezve kiegyenesíthető.


A marketinganyagok szerint videózásra jelenleg nincs jobb választás egy hajlított kijelzőnél, mert ezzel a mobillal 30 centiről IMAX hatást érhetünk el. A valóság az, hogy képe valóban szép, de a béna hang mindent tönkretesz. Míg például a HTC M8-nál az előlap alján és tetején van a két hangszóró, azaz azok felénk néznek, addig itt a hátlap alján van egyetlen aprócska nyílás, így moziélményt ne a G Flextől várjunk. (Fülhallgatóval már jobb az eredmény.) Erős jó pont jár a hatalmas, 3500 mAh kapacitású akkumulátornak, ami a hatalmas kijelző és a nagyon erős processzor ellenére legalább két napos használatot tesz lehetővé.

Az LG G Flex megvétele csak a mobiltelefonjukat nagyon fontosnak tartó, átlagnál jobban eleresztett embereknek ajánlott. Egyértelműen érzelmi döntés, hiszen ugyanilyen hardveres felszereltséggel van olcsóbb, jobb termék a boltokban, viszont ívelt kijelzős egy sem. Akinek ez megtetszik, úgysem lehet lebeszélni róla olyan érvekkel, hogy a hat coll túl nagy, vagy hogy OLED-kijelzője nem a legtökéletesebb. Ára húzós: előfizetés nélkül a Telenornál 203 990 Ft, a T-nél 220 990 Ft.