Több okostelefont és újabb nagy veszteséget vár a Sony

Több okostelefont és újabb nagy veszteséget vár a Sony

2014. május 16. 09:35, Péntek
Bár az Xperia okostelefonok kifejezetten jól teljesítenek, a cég egyéb üzletágai még mindig veszteségesek.

A japán óriás a héten tette közzé az utolsó üzleti negyedévre és ezzel együtt a tavalyi évre vonatkozó eredményét, amelyből kiderül, hogy ezúttal is komoly veszteséggel zárták a periódust. A cég az okostelefonok piacát illetően ugyan bizakodó, ám ez a divízió korántsem elég nagy ahhoz, hogy a többi részleg romló adatait ellensúlyozza.

A pozitívumok közt első helyen említhetnénk a PlayStation 4 konzolt (amely egyértelműen nyerésre áll az újgenerációs konzolok versenyében), ha nem lennének ott a másik oldalon a hatalmas költségek. Jellemző módon a Game részleg vesztesége nagyot nőtt, bár itt sokat segített a jen romló árfolyama, amely nyilván minden exportpiacra termelő céget segít. A szórakoztatói részleg - elsősorban a prémium kategóriás tévékészülékek iránti nagyobb érdeklődés miatt - alaposan lefaragta negatív eredményét, bár a tévégyártást külön cégbe szervezik ki, többek között éppen azért, hogy megelőzzék a további romlást, vagyis annak felbukkanását a cégcsoport könyvelésében. A PC-gyártásból ezzel egy időben teljesen kiszállnak, a jövőben így az okostelefonokra és a táblákra koncentrálnak majd, már csak azért is, mert a mobilgyártás már nyereségesnek bizonyult.

Tavaly ilyenkor arról adtak hírt, hogy egy év alatt összesen 39 millió Xperia készüléket értékesítettek (ez 33 millió darabról ugrott meg), ez jövőre akár az 50 milliót is elérheti majd. Az Xperia Z család népszerűnek bizonyult, ezen pedig a Z2 piaci megjelenésével kapcsolatos késedelmek sem változtattak igazán, bár erre csak most februárban került sor, vagyis az éves eredményt ez nem is nagyon befolyásolhatta. Egyelőre bevált a stratégia, miszerint minden hat hónapban egy-egy új zászlóshajót mutatnának be, bár az idei üzleti év végén a teljes cégcsoport még így is komoly, 489 millió dolláros veszteséget vetít előre, vagyis komoly változás itt nem várható.

A gyártó egyébként Japánban júniusban piacra dobja legújabb telefonját, amely Xperia A2 néven jelenik meg. Ennek specifikációja a Z1 Compact-hoz áll közelebb, itt egy 4,3 hüvelykes, 720p felbontást támogató kijelzőt, egy 2,2 GHz-es négymagos Snapdragon 800 chipet, 2 GB RAM-ot, valamint a Sony saját 20,7 megapixeles kameráját kapjuk meg, vízálló (IP58) külsővel.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások