Wolfenstein: The New Order

Kiadó: Bethesda
Fejlesztő: MachineGames
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo E8200 2,6 GHz-es vagy AMD Phenom II X2 545 processzor, Nvidia GeForce GTS 250 vagy ATI Radeon HD 6670 grafikus kártya, 3 GB RAM, 50 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-930 Quad 2.8 GHz-es vagy AMD Phenom II X6 1090T processzor, Nvidia GeForce GTX 460 vagy ATI Radeon HD 6850 grafikus kártya, 4 GB RAM, 50 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Wolfenstein, Shadow Warrior
Kategória: FPS

Megérkezett a legendás Wolfenstein-sorozat legújabb epizódja, amelyben a Blazkowicz-család legifjabb tagjának oldalán ismét szembeszállunk a nácikkal, akik a második világháború nyerteseiként világuralomra törtek. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült a Wolfenstein: The New Order!

Amikor 2009-ben - egy sokak által kritikán alulinak tartott epizód után - a Wolfenstein-sorozat jogai a Bethesda csapatához kerültek, a rajongók úgy vélték, hogy végre elérkezett az idő ahhoz, hogy minden FPS-játék ősatyja végre újra régi fényében tündökölhessen. Hosszú hónapok teltek el csendben, mígnem a kiadó végül megerősítette, hogy nem ok nélkül szerezték meg a kultikus franchise jogait, hiszen szeretnének mielőbb tető alá hozni egy új epizódot, erre a feladatra azonban nem egy veterán brigádot, sokkal inkább egy frissen verbuvált csapatot kértek fel.

A mindössze 2009 óta létező svéd MachineGames nevével ugyan alaposan megijesztette a rajongókat a Bethesda, de aki egy kicsit is jobban utánanézett a fiatal stúdiónak, az csakhamar rájöhetett arra, hogy itt bizony kipróbált FPS-fanatikusok dolgoznak, lévén a Riddick-játékokkal nevet szerzett Starbreeze Studios egykori munkatársai tömörültek össze azért, hogy feltámasszák a Wolfensteint. Hogy sikerült-e nekik? Erre szeretnénk határozott válasszal szolgálni az alábbiakban!




Bizonyára kevés olyan olvasó böngészi most ezeket a sorokat, aki ne játszott, de legalábbis ne hallott volna az 1992-ben megjelent Wolfenstein 3D-ről, ami bár nem az első alkotás volt a név alatt, de garantáltan a legelső FPS, ami széles körben elterjedt, és megalapozta mindazt, amit ma a műfaj neve alatt ismerünk. Noha a stílus az évtizedek során sokat változott, a Wolfenstein azonban mindmáig igyekezett kitartani az alapok mellett, ami részben ugyan, de igaz a The New Orderre is, hiszen ismét egy Blazkowicz-fiút irányítunk, újra a nácik az ellenfeleink, és ezúttal is rendkívül intenzív harcok, valamint összetett pályák várnak ránk, amelyek okot adnak a kalandozásra, valamint arra, hogy egy problémát többféleképpen közelíthessünk meg.

Ne haladjunk azonban ennyire előre, szenteljünk előbb néhány gondolatot a történetnek is! A kampány a második világháború idején veszi kezdetét, amikor William B.J. Blazkowicz-cal a szövetségesek oldalán éppen arra készülünk, hogy megtámadjunk egy jól őrzött náci erődítményt, ami rendkívül nosztalgikus pillanatokkal kecsegtet még azok számára is, akik csak az utóbbi epizóddal kapcsolódtak a Wolfenstein történetéhez.

A cselekményben azonban ezen a ponton egy óriási törés következik be, a sikeres ostrom után ugyanis a fejlesztők a kezünkbe adják a döntés lehetőségét, hogy milyen mederbe kívánjuk terelni a sztorit, ami egy kis ugrást követően a hatvanas években folytatódik tovább. A történelemkönyvek alapján ekkor már javában zajlik a hidegháború, azonban a játék szerint semmi sem úgy alakult, ahogyan azt ismerjük, a németeknek ugyanis sikerült megnyerniük a háborút, aminek köszönhetően szinte az egész világra a horogkereszt árnyéka vetült. Blazkowicz azonban nem hagyhatja annyiban mindezt, így hosszúra nyúlt kórházi kezelését követően azonnal az ellenállás élére áll, hogy megdöntse a náci rezsimet.




Már a játék világháborúban játszódó jelenetei alatt is érzékelhető, azonban leginkább a hatvanas éveket lefestő momentumok során kerül előtérbe, hogy a Wolfenstein: The New Order egy rendkívül intenzív FPS maradt, azonban az alapokat tekintve és a háttérben igencsak komoly változások történtek. Ennek köszönhetően hiába volt például mindig is a sorozat szerves része az okkultizmus - amivel a valóságban is szimpatizált a náci Németország -, a MachineGames annyira elvitte a fikció irányába a játékot, hogy ezt a szálat szinte teljesen kivették belőle, és előtérbe helyezték a sötét sci-fi elemeket. Hogy mit jelent ez a valóságban?

Összességében leginkább csak azt, hogy ellenfeleink olyan technológiai fejlettségre tettek szert, ami a hatvanas évek hangulatát, építészetét és egyebeket nem befolyásolta radikálisan, de a haditechnika tekintetében óriási változásokat hozott. Ennek megfelelően futurisztikus fegyverek garmadája, hatalmas robotkutyák és robotszörnyek várnak majd ránk, ezenfelül pedig sötét laboratóriumok, utópisztikus városképek, sőt mi több, a játék vége felé még a Holdra is eljutunk majd, amivel a fejlesztők tökéletesen érzékeltették, hogy mire is voltak képesek a német tudósok. Érdekesség, hogy bár a sorozat életében mindez óriási változás, a hangulatot önmagában mégsem tudta sem negatív, sem pozitív irányban befolyásolni, így olyan módosítást tudtak végrehajtani a fejlesztők, ami újszerűvé varázsolt egy évtizedes koncepciót.

Hogy mi a helyzet a játékmenet tekintetében? Természetesen ahhoz még a svéd stúdiónak sem volt elég bátorsága, hogy ezen a téren komolyabb módosításokat alkalmazzon a Wolfenstein: The New Order keretein belül, így összességében kijelenthető, hogy aki már játszott a sorozat valamelyik tagjával, azt nem érheti túl nagy meglepetés. Noha ezt az esetek jelentős többségében negatív töltettel jegyezzük meg, ezúttal azonban maximális pozitívumként, hiszen ha valamit, akkor komolyabb újdonságokat ezen a téren nem akartunk látni.




Ennek köszönhetően ismét folyamatosan erősödő és valamilyen sajátossággal bíró ellenfelek hada, többnyire változatos és jól berendezett pályák, valamint rengeteg fegyver és intenzív akciók is várnak ránk. Az ólomköpködők tekintetében a jól ismert változatok mellett rengeteg fejlesztéssel is találkozhatunk, de kiemelendő a lézerfegyver jelenléte, ami legjobb barátunkként kísér el minket összes kalandunkra, és segít abban is, hogy a pályákon feloldhassuk magunknak a különféle extrákat, hiszen nem csak lövöldözésre, hanem ereklyék, levelek és egyéb extrák gyűjtögetésére is lehetőségünk nyílik a 16 fejezet során, ami egy kicsit talán sok lett a jóból.

Míg ugyanis az első pályákon szó szerint csak úgy kapkodjuk a fejünket a folyamatosan adagolt újdonságok miatt, addig a későbbiekben ez a lendület egy kicsit megfogyatkozik, sőt mi több, a Holdra érve már a pályák ötletessége is eltűnik, de a nagy egész tekintetében ezek csak apróbb kellemetlenségeknek tekinthetők. A Wolfenstein: The New Order változatosságot kínáló játékmenete ugyanis garantáltan kárpótol minket mindenért, így legyünk lopakodó orvgyilkosok, haladjunk fedezékről fedezékre, vagy játsszunk Duke Nukemet meghazudtoló bátorsággal, a döntés csak a mi kezünkben lesz.

Bizonyára sokan szeretnék tudni, hogy mennyire tekinthetjük régimódi FPS-nek a The New Ordert? Őszintén szólva a MachineGames gondosan ügyelt arra, hogy a kötelező újdonságok mellett azért hűek maradjanak a sorozathoz, ezáltal például egészségügyi csomagokkal tölthetjük vissza életerőnket - vagy a küldetések közben felkereshető bázisunkon, ahol többek között aludhatunk és beszélgethetünk az ellenállás többi tagjával -, sőt páncélzatunkra is figyelnünk kell, de a végeredmény mégis teljesen modern lett, és képes örömet szerezni a műfaj ifjabb szerelmeseinek is. Az új Wolfenstein ugyanis semmivel sem lett lanyhább, mint egy Call of Duty vagy egy Battlefield, de érezhetően másként, klasszikusabb formában közelít a stílus felé, ami összességében igencsak különlegessé varázsolja az élményt.




Grafika: Annak ellenére, hogy a Wolfenstein: The New Order óriási méretekkel rendelkezik - a valaha készült legnagyobb helyigénnyel bíró videojátékról van szó -, és újgenerációs konzolokra is megjelent, nem lett olyan szép, mint ezek alapján elvárható lenne. Természetesen így is ott van a legjobbak között, kellemes grafikájához pedig kiváló optimalizáltság párosul, de a teljesítmény elég hullámzó, így míg egyes pályák szó szerint szemkápráztatóak lettek - óriási terek, realisztikus fények és árnyékok -, addig más helyszínek már-már érthetetlenül összecsapottak.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Ha játszottunk már legalább egy FPS-sel életünk során, a Wolfenstein: The New Order irányítása azonnal a kezünkre áll, kezelőfelülete pedig a végletekig letisztult, tökéletesen illik a játék stílusához, így ezen a téren egyáltalán nincs okunk panaszkodni.

Játszhatóság: A játékidő tekintetében egy kicsit talán túlontúl elnyújtott lett a kampány, így a 16 fejezetből legalább kettőt nyugodt szívvel ki lehetett volna hagyni, vagy egy kicsit magasabb minőségben megalkotni. A jóval 10 órán felüli történet bizonyára senkinek sem tűnik majd kevésnek, de egy kooperatív módot még megvalósíthattak volna a fejlesztők a sok extra játékmód mellett. Pozitívum, hogy a kampányt legalább egyszer érdemes újrajátszani, hiszen egy fontos döntés miatt tulajdonképpen két különböző, de összességében azért mégis hasonló sztorit ismerhetünk meg.

Intelligencia, nehézség: Természetesen kár lenne azt hinni, hogy a Wolfenstein: The New Order hibátlan, netán tökéletes, hiszen a MachineGames egyrészt rengeteg bugot hagyott benne, másrészt pedig a mesterséges intelligencia tekintetében sem sikerült maradandót alkotniuk. Az ellenfelek gyakran túl lassan reagálnak ránk, ilyenkor pedig szinte kacsavadászaton érezzük magunkat, míg máskor olyan erőszakosak, hogy bizonyos pályarészeknek akár többször is neki kell futnunk a sikeres teljesítés reményében. A nehézség ugyan skálázható, de a hibák és a mesterséges értelem hiányosságai miatt gyakran futhatunk kellemetlenségekbe.

Hangok, zene: A játék legtöbb helyszínén rendkívül emlékezetes dallamok gondoskodnak arról, hogy a hangulat prezentálása mindig a lehető legmagasabb szinten történjen, és bár a szinkronok is rendben vannak, a fegyverhangok nem tudják azt az erőt sugározni, amit egy intenzív akciójátéktól elvárna az ember.

Összegzés: A Wolfenstein: The New Order mindent összevetve egy méltó folytatása lett a legendás sorozatnak, ami lényegesen kellemesebb élményeket kínál, mint a Raven Software által fejlesztett 2009-es előd. Hibátlannak azért nem nevezhető a végeredmény, de a mai tucat FPS-ek táborában így is a legjobbak között helyezkedik el, így amennyiben kedvelted a sorozatot, illetve imádod a klasszikus belső nézetes akciójátékokat, a legújabb Wolfenstein garantáltan neked is tetszik majd.