2015-ben érhet el áttörést a WiGig

2015-ben érhet el áttörést a WiGig

2014. június 6. 22:19, Péntek
A jövő év közepéig megvalósulhatnak a szabványon alapuló vezeték nélküli dokkolóegységek.

A WiGig segítségével össze lehet kötni egy táblagépet vagy laptopot egy kijelzővel, billentyűzettel vagy nyomtatóval. A WiGig - vagy másik nevén 802.11ad - 7Gbit/s maximális elméleti adatátviteli sebességet biztosít és lehetővé teszi akár az Ultra-HD videostreamek továbbítását is. Két hátránya van, az első, hogy csak kis távolságra működik, míg a másik, hogy a két összekötött készüléknek látnia kell egymást.

A technológiában rejlő lehetőségeket az Intel a Computex kiállításon mutatta be. A Hewlett-Packard hibrid készülékét ellátták WiGig-modullal. Amint az eszköz a dokkolóegység hatósugarába került, azonnal megjelent a videó a hozzá csatlakoztatott monitoron és a billentyűzet, illetve az egér is használható volt. A jövőben ugyanakkor lehetőség lesz arra, hogy a WiGig-modult akár a kijelzőkbe is integrálják, így azok hubként is működhetnének. Az Intel ráadásul azt tervezi, hogy megfelelően felszerelt referencia rendszerrel segíti a WiGig elterjedését. A rendszer a Broadwell chipekre épül majd.


A videók streamelésére az Intel immár négy éve kínálja a WiDi szabványt, amit jelenleg viszont csak az LG és a Toshiba támogat széles körűen. A WiGig első specifikációit már 2009 decemberében elfogadták, de az igazi áttörés eddig elmaradt. Ezen változtatna most az Intel, amelynek fő célja a vezetékeket nem használó PC megalkotása. Ez 2016-ra valósulhat meg.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások