Enemy Front

Kiadó: Bandai Namco Games
Fejlesztő: CI Games
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo E4700 2,6 GHz-es vagy AMD Athlon 64 X2 Dual Core 5800+ processzor, Nvidia GeForce 8800 GT vagy ATI Radeon HD 3850 grafikus kártya, 2 GB RAM, 10 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core 2 Quad Q6400 2,13 GHz-es vagy AMD Athlon II X4 6400 processzor, Nvidia GeForce GTX 460 vagy ATI Radeon HD 6850 grafikus kártya, 4 GB RAM, 10 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Call of Duty-sorozat, Medal of Honor-sorozat
Kategória: FPS

Az Enemy Front nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy bebizonyítsa: a második világháborús FPS-ek ideje még korántsem járt le! Játéktesztünkből kiderül, hogy a CI Games alkotása megreformálta-e a műfajt, vagy a nagy terveket ezúttal is csak üres szavak kísérték.

Hosszú évek teltek el azóta, hogy a játékvilágban a második világháborús FPS-ek uralták az aktuális divatirányzatot. A trend aztán lassan lecsengett, így nagy vonalakban előbb a modern hadviselés, majd a zombik következtek, ám a háttérben mindig fel-feltűnt egy-egy csapat, akik szerették volna felidézni előttünk az ezredforduló időszakát. Az egykori City Interactive csapatát tömörítő CI Games is erre készült, akiket bár az utóbbi években nem állíthattunk párhuzamba a minőség fogalmával, de főként a Sniper: Ghost Warrior-sorozattal bebizonyították, hogy a jövőben feltétlenül szeretnének változtatni ezen a helyzeten.

Amikor bejelentették az Enemy Frontot, és kiderült, hogy többek között a legendás Black alkotója is dolgozik a játékon, ismét felcsillant a remény azzal kapcsolatban, hogy kaphatunk tőlük egy minőségi alkotást, ami ráadásul a második világháborús FPS-ek táborát igyekszik erősíteni. A folyamatosan érkező hírek és látnivalók tovább erősítették a rajongók hitét, most pedig elérkezett a számonkérés ideje, hiszen leteszteltük a végeredményt, ám sajnos nem teljesen azt kaptuk, amire előzetesen számítottunk.




Az Enemy Front ugyanis bár nem lett rossz, sőt a City Interactive korábbi műveihez képest inkább kiemelkedőnek neveznénk, de aktuális stílustársaihoz mérten csak egy erősen középszerű akciójáték született, ami inkább hoz szégyent a műfajra, minthogy megreformálja azt. Pedig az alapötlet és az elgondolás ezúttal sem volt rossz, a legtöbb második világháborús címmel ellentétben ugyanis az Enemy Front nem a frontvonalakra kalauzolja el a látogatókat, hanem Robert Hawkins, avagy egy amerikai haditudósító oldalán az európai ellenállás tevékenységébe enged bepillantást.

A játék rögtön a varsói felkeléssel indítja a történetet, de a későbbiekben a norvég, a német és a híres francia ellenállók oldalán is gerillatámadásokat indíthatunk majd a náci hadigépezet ellen, miközben elég egyoldalúan ugyan, de megismerhetjük a világégés legfontosabb eseményeit. Ilyen alapok mellett egy kreatív fejlesztőcsapat szó szerint egy kitűnő történetet tudott volna felépíteni - lásd a nagyszerű The Saboteur példáját -, a CI Games azonban megelégedett egy elégséges osztályzattal, így lényegében összefüggéstelenül, konkrét magyarázat nélkül utazgathatunk majd Európa egyes régiói között, miközben egyetlen célunk lesz, hogy ott tegyünk keresztbe a német hadseregnek, ahol csak tudunk.

Ennél már több mint 10 évvel ezelőtt is izgalmasabb és érdekesebb sztorik születtek, de tovább rontja a helyzetet, hogy a főhős és a mellékszereplők karakteressége is hagy maga után kívánnivalót, ezáltal lényegében nincs semmiféle kapaszkodó sem a játékban, realizmusról pedig még csak ne is álmodozzunk. Nyilván badarság lenne csak a hiányos cselekmény miatt elítélni egy FPS-t, hiszen számtalan példát láthattunk már arra a múltban, hogy egy rossz történetet könnyedén feledtetni tud egy jó játékmenet, elég csak például a Battlefield-sorozatra gondolni. A helyzet azonban az, hogy az Enemy Front fejlesztői ezen a téren sem erőltették meg magukat túlzottan!




Lényegében az évek óta ismert stílusbeli kliséket pufogtatják el újra és újra, ami nem csak a lövöldözésekre, a harcrendszerre vagy a felvonultatott lehetőségekre igaz, hanem még az emlékezetesebb momentumokra is. Régen is nagy divat volt például minden világháborús FPS-ben, hogy legalább egy küldetés a mesterlövészetre épül, egy másikban páncélosokat kell likvidálni, míg egy harmadikban egy gépágyú mögül kell kíméletlenül aprítani az ellenfeleket. A CI Games alkotásában ezek mind-mind kötelezően megtalálhatók, méghozzá többnyire azzal a céllal kiegészülve, hogy jussunk el a pálya kezdőpontjától a célig.

Természetesen hazugság lenne azt állítani, hogy az alkotók nem próbálták legalább egy kicsit megcsillogtatni kreativitásukat. Rendszeresen belefuthatunk például választási lehetőségekbe, amelyeknek köszönhetően más és más útvonalon közelíthetjük meg az adott pályákat, akcióink sikeréhez pedig rendszeresen felhasználhatjuk a környezetünket is, ezáltal például egy gépkocsi elszabadításával tarolhatjuk le a gyanútlan németeket, vagy felrobbanthatunk mellettük üzemanyaggal töltött hordókat.

Nagyon szimpatikusak voltak ezenfelül a lelassított jelenetek, sőt mi több, mi magunk is élhetünk az időlassítással, ha távcsöves puskával próbáljuk meg becserkészni ellenfeleinket. Utóbbi esetben egyébiránt a fejlesztők egy az egyben átvették a Sniper: Ghost Warriorban megismert rendszert, így nem csak a golyó irányát követhetjük nyomon a puskacsőtől a becsapódásig, hanem még célzáskor is látható az a segítőrendszer, ami az említett sorozatban jelent meg először.




Az Enemy Front néhány kiemelkedő pillanatot leszámítva egy átlagos FPS lett, amelyben a jól ismert fegyverek és lehetőségek oldalán harcolhatunk meg ellenfeleinkkel. Az összecsapások azonban nem minden esetben lesznek túl gördülékenyek, hiszen a City Interactive ezúttal sem törekedett a hibátlanságra, így bugok és hiányosságok egész sora vár majd ránk. Lopakodni például bár lehet a pályákon, összességében a rendszer mégis kidolgozatlan és kiforratlan - egyszóval nem működik. Konkrétan a fegyveres összetűzések izgalmasak, de a fedezékrendszer hiánya vagy a realizmus teljes mellőzése elég sok fejtörést okozhat. Ezáltal egy szimpla Panzerfaust képes arra, hogy szemből kilőjön egy német páncélost, ellenben arra már nem, hogy a fedezéknek csapódva megsebesítse a mögötte meghúzódó ellenséges bakát.

Szintén problémás, hogy bár 2014-et írunk, azonban az Enemy Front pályái meglepően lineárisak. Nyilván a fejlesztők ügyeltek arra, hogy legalább a szabadság látszatát fenntartsák - erre szolgálnak a felvehető mellékküldetések vagy a nagyobbacska területek -, de összességében mégis egy gyakran drasztikusan behatárolt csőjátékról van szó. Félő, hogy ezek miatt a végeredmény csak azoknak tetszik majd, akik élnek-halnak a második világháborús videojátékokért, mert amiben szó szerint hibátlan a CI Games játéka, az a hangulat, valamint az akkori sajátosságok lefestése, a romos környezettől kezdve, az egyenruhákon és a katonai felszereléseken át a háborús helyzetekig.




Grafika: Noha az Enemy Front egyik reménysugarát az adta, hogy a fejlesztők nem egy saját grafikus motort, hanem a CryEngine 3-at használták fel hozzá, a végeredmény azonban mégis a közelébe sem ér annak, mint amit például a Crytek alkotott vele a Crysis 3-ban. Vannak ugyan egészen kellemes környékek, a pályák kidolgozottsága is alapos, azonban összességében érezhető, hogy a fejlesztőknek sem idejük, sem pénzük, sem elég tudásuk sem volt ahhoz, hogy kiaknázzák egy ilyen jól optimalizált és erős grafikus motor tulajdonságait. Borzasztó például néhány alacsony felbontású textúra, a karakterek mozgása, kidolgozottsága és animációi, ellenben akadnak olyan megdöbbentő apróságok, minthogy például az orvlövészpuska távcsövében tükröződik a hátunk mögötti környezet.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Aki életében már legalább egy FPS-játékot betöltött, az sem a kezelőfelület, sem az irányíthatóság tekintetében nem talál majd újdonságot, vagy különösebb problémát az Enemy Front keretein belül. A CI Games tehát nem hagyta el a járt utat a járatlanért!

Játszhatóság: A játékidő tekintetében a 8 órát célozták meg a fejlesztők, ami a pályatársakhoz képest szintén átlagos teljesítmény, lévén egy Wolfenstein: The New Orderhez mérten édeskevés, egy Call of Duty: Ghosts-hoz viszonyítva azonban már-már sok. Az újrajátszhatóságot a néhány küldetés során előkerülő választási lehetőség ugyan megnöveli, de mivel ezek összességében maximum 20-30 percnyi plusz játékidőt, illetve friss élményt jelentenek, ezért bizonyára nem ezért töltik majd be a rajongók újra és újra a kampányt. Többjátékos élmények természetesen vannak, de túl sok újdonságot itt sem találunk, mindössze a jól ismert kompetitív játékmódokat, kooperatív lehetőség nélkül.

Intelligencia, nehézség: Az Enemy Front a mesterséges intelligencia terén produkálja a legtöbb negatívumot, ami várható volt azok után, hogy a fejlesztőknek még a grafikus motor lehetőségeinek teljes kihasználására sem maradt idejük. Az ellenfelek nem mozognak, nem keresnek új fedezéket, nem taktikáznak, lényegében tehát semmit sem tesznek azon kívül, hogy folyamatosan lőnek ránk. Ez általában annyira jól megy nekik, hogy hiába indulunk bevetésre gyakran más ellenállókkal, valamiért mégis mindig csak ránk céloznak, ami a nehézség tekintetében sokszor okoz fejtörést. A túlzott agresszivitás miatt ugyanis gyakori eset, hogy még a legkönnyebb szinten is rendszeresen elesünk a csatatéren, mert az összes puskacső ránk szegeződik.

Hangok, zene: Az Enemy Front természetesen nem csak a küllem, hanem a hangok és a zene tekintetében is teljesen átlagos. A szinkronok semmitmondók, zenék szinte egyáltalán nincsenek, egyetlen pozitívumnak a háborús zörejeket és effekteket lehetne nevezni, amelyek legalább átlagosra húzzák a teljesítményt.

Összegzés: Mindent egybevéve az Enemy Front korántsem lett egy rossz játék, azonban messze elmarad a mai kor követelményeitől, aminek köszönhetően csak egy átlagos, tipikusan egyszer játszható műről beszélünk. Újdonságokat és korábban még nem látott második világháborús élményeket ne is keressünk benne, de amennyiben a grafika megszállottjai vagyunk, akkor is jobb, ha inkább a Wolfenstein: The New Ordert vesszük elő, mert még az is képes volt felülmúlni a CI Games játékát. Amennyiben szereted a stílust és a világháborús koncepciót, akkor biztosan neked is okoz majd kellemes perceket az alkotás, de csak akkor, ha nem közelítesz felé túl nagy elvárásokkal!