Ryse: Son of Rome

Kiadó: Deep Silver
Fejlesztő: Crytek
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i3-3220T 2,8 GHz-es vagy AMD Phenom II X4 945 processzor, Nvidia GeForce GTX 560 vagy ATI Radeon HD 7770 grafikus kártya, 4 GB RAM, 30 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-2500K 3,3 GHz-es vagy AMD FX-6350 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 Ti vagy ATI Radeon HD 7850, 8 GB RAM, 30 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Fable: The Lost Chapters, Fable II
Kategória: akció-RPG

A Crytek most egy nagyszerű történelmi akciójátékkal bizonyítja, hogy a Crysis-sorozat mellett képesek igazi újdonságot is alkotni. Játéktesztünkből kiderül, hogy miként sikerült a római kor nagy ütközeteit képernyőnkre varázsoló Ryse: Son of Rome.

A Római Birodalom időszakát hiába tartják nagyon sokan egy roppant izgalmas és egyben mozgalmas történelmi érának, a múltban mégis csak nagyon kevés videojáték tűzte zászlajára a témát. Egyedül a stratégiák műfajában születtek olyan alkotások, amelyekre kiemelkedőként és szívesen emlékezünk vissza, így például a Caesar-sorozatra, a Total War: Rome I-II-re vagy a Praetorians-ra, amelyek a maguk nemében időtálló műveknek tekinthetők. Kiemelkedő akció-, hovatovább szerepjátékokat azonban ez a téma valamiért nem tudott megihletni, vagy ha volt is erre próbálkozás, az többnyire a süllyesztőben végezte.

Éppen ezért örültünk annak, amikor a Crytek váratlanul bejelentette, hogy a Crysis-sorozat után egy rendhagyó történelmi akciójátékot készítenek Ryse: Son of Rome címmel, amelyben végre testközelből is megismerhetjük a hősies és kiváló harcosokként ismert római katonákat. Noha sokakat elszomorított, hogy a Microsoft egy tetemes összegért exkluzivitást vásárolt az alkotásnak – így az tavaly ilyenkor csak Xbox One-ra jelenhetett meg –, azonban miután a német fejlesztők komoly anyagi válságba kerültek, már szinte biztosak voltunk abban, hogy egy PC-s átiratot is kaphat Marius Titus története. Hogy mennyivel lennénk szegényebbek, ha a Ryse végül megmaradt volna a konzol exkluzivitásában? Az alábbiakban erre a kérdésre próbálunk meg választ adni!




Mielőtt azonban alaposabban is belevágnánk az ismertetőbe, érdemes kiemelni egy dolgot, ami a Crytek kapcsán nagyon fontos, hiszen a csapat eddig megjelent videojátékai szinte kivétel nélkül a CryEngine grafikus motor tech demói voltak. A Ryse: Son of Rome azonban hosszú évek óta az első olyan alkotásuk, ami igyekszik a játékmenet, illetve a történet tekintetében is rengeteg sajátosságot felvonultatni. Sajnos ez még mindig nem jelenti azt, hogy a fejlesztők képesek voltak a rendkívül rövid kampányt az első percektől az utolsóig megfelelő tartalommal megtölteni, de egy Cryisis 3-hoz képest óriási az előrelépés.

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a cselekmény, amivel kapcsolatban a történelemhűség részleges hiánya sokak szemében szálkát jelenthet majd, de az, hogy megismerhetjük egy római legionárius életét, már önmagában nagy különlegességet jelent. Sőt mi több, Marius Titus nem csak egy egyszerű katona, hanem rögtön egy jómódú családból származó generális, aki a birodalom egyik legjobb harcosaként vérbosszút esküszik a kelta barbár hordák ellen, miután azok a szeme láttára végzik ki az egész családját. Tény és való, hogy a cselekmény a nagyszerű felütés után képtelen arra, hogy meglepetésekkel vagy fordulatokkal sokkoljon minket, azonban tökéletes alapot nyújt arra, hogy ne csak pályák egymásutániságából álljon a játék, hanem okkal harcoljunk meg a barbár seregekkel, illetve fedezhessük fel a Római Birodalom különböző provinciáit.




Merthogy a Ryse: Son of Rome játékmenete – vérbeli külsőnézetes akcióként – erőteljesen az összecsapásokra épít, így a rendkívül lineáris pályákon az lesz a feladatunk, hogy a lehető leglátványosabb formában likvidáljuk ellenfeleinket. Ez az alkotás legnagyobb negatívuma és pozitívuma is egyben, hiszen kevés olyan közelharcra kiélezett történelmi akciójátékot láttunk a múltban, ami ilyen összetett és látványos kombó-rendszert alkalmaz.

Hogy akkor mégis mi a probléma a harcokkal? Mindössze az, hogy már az első pálya után önismétlővé, unalmassá válnak, hiszen az első egy órában elsajátíthatjuk az összes speciális mozdulatot, és bár a későbbiekben fejleszthetjük képességeinket, sőt mi több, folyamatosan újabb ellenféltípusok is színesítik kalandjainkat, azonban még ezek sem tudnak érdemben hozzátenni annyi extrát a végeredményhez, hogy ne kezdjük el unni magunkat a kampány közepén. A fejlődési szisztéma ugyanis például felületes, és bár hasznos, hogy megnövelhetjük életerőnket, vagy nagyobbá tehetjük inventorynkat – amihez ráadásul szabad hozzáférést sem kapunk, mindössze például több dárdát tudunk felvenni a fejlesztéssel –, ellenben nem tudunk újabb mozdulatokat feloldani Mariusnak, így az első percektől az utolsókig ugyanazokban az animációkban gyönyörködhetünk a valós idejű összecsapások, illetve a lassított kivégzések során is.

Garantáltan senkit sem nyűgöznek majd le az újabb ellenféltípusok sem, hiszen nem térnek el nagyban egymástól, csupán a pajzzsal rendelkezőket nehezebb a földre küldeni, míg a hagyományos katonákat könnyebb, de ennyiben szinte ki is merült a változatosság, ami megdöbbentő, de sajnos a főellenfelekre úgyszintén igaz. A harcrendszerről még annyit érdemes tudni, hogy leginkább az Assassin’s Creed-sorozatból vagy a Shadow of Mordorból ismert szisztémához hasonlít, de itt egyedül a kivégzések esetén van változatosság – helyenként véres brutalitással és csonkolásokkal –, illetve nagyobb hangsúlyt kaptak a QTE-jelenetek, amelyek szintén az első percek után az unalomba fulladnak. Ezekután hiába alkalmaztak a fejlesztők olyan extrákat, mint a fókuszmód, a legtöbben a szorult helyzetek kivételével gyakran el is felejtik majd, hogy hallottak ilyesmiről a betanítás során.




Ami mégis folyamatosan tartja majd bennünk a lelket a történet felgöngyölítése során, az nem más, mint az a tonnányi látványos helyzet, illetve jelenet, amit a Crytek képes volt megvalósítani akár saját ötleteikkel, akár a történelem által ihletett lehetőségekkel. Ilyen például, amikor seregünk oldalán először veszünk fel teknősbéka alakzatot a jellegzetes római páncélokkal a nyílzáporok kivédése ellen, vagy amikor egy íjpuska mögül meg kell tizedelnünk a támadó barbár csapatokat, hogy csak két igazán általános dolgot emeljünk ki a sok közül.

A Ryse: Son of Rome-on azonban érződik, hogy a fejlesztők el akartak készülni vele az Xbox One premierjére, hogy exkluzív kezdőcímként dobhassák be a mélyvízbe. Már alapból az exkluzivitás is rengeteg extra lehetőséget elvett a játékból a gyengécske hardver miatt, de a sietség sokkal fájdalmasabb pont lesz, hiszen például a negyedét sem használhatjuk majd a római hadsereg fegyverarzenáljának – szinte csak kardot és dárdát alkalmazhatunk –, és se fegyvereink, se pajzsunk nem használódik el a harc során, pedig egy újgenerációsnak nevezett videojáték esetében ez alapkövetelmény lenne. Hangsúlyozandó azonban, hogy a játék a fentiek ellenére is garantáltan életre szóló élményt okoz majd, hiszen nem minden nap találkozunk a római korba repítő alkotással, és ráadásul még egy hatalmas erényét szóba sem hoztuk a fenti sorokban!




Grafika: Ez az erény nem más, mint a grafika, amivel kapcsolatban nem túlzás kijelenteni: csodálatos! Tény ugyanakkor, hogy a Ryse: Son of Rome egy igazi kirakatjáték, aminek egykoron az Xbox One erejét kellett prezentálnia, a PC-s változat viszont még azon is túltett, hiszen sokkal élesebb textúrák és lényegesen jobb összkép jellemzi minden tekintetben. A karakterek kidolgozottsága, a páncélok csillogása vagy az animációk például valami egészen elképesztőek, és bár a fizika nem minden esetben van a helyzet magaslatán, sőt bugok is előfordulnak, összességében azonban kitűnőre vizsgázik a végeredmény. Egyedüli probléma – a nagyobb gépigény mellett –, hogy ha elveszünk a részletekben, akkor találhatunk furcsaságokat, például egymásba logó, vagy a távolban megdöbbentően alacsony felbontású textúrákat, de mivel a harcok tempója általában rendkívül intenzív, ezekre az esetek többségében nem lesz időnk odafigyelni.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Noha egy konzolos játék átiratáról van szó, az irányítás és a kezelőfelület is meglepően letisztultra sikerült. Mind a kamerakezelés, mind főhősünk terelgetése, de még az egérrel való interakció is kiválónak nevezhető, azonban érezhető a kontrolleres múlt, hiszen korántsem kell annyi billentyűt használnunk hozzá, mint a legtöbb kombó-központú hack and slash akciójátékban.

Játszhatóság: A Ryse: Son of Rome egyik legnagyobb negatívuma, hogy elképesztően rövid. Ha nem állunk meg gyönyörködni a csodaszép látványban, és nem is ügyetlenkedünk sokat, akkor a kampányon 4-5 óra alatt átverekedhetjük magunkat a legkönnyebb fokozaton. Ez a Crytek mércéjéhez viszonyítva átlagos, de a legtöbb hasonszőrű akciójátékhoz képest nagyon-nagyon kevés, a helyzetet pedig még a kooperatív mód jelenléte sem képes túlzottan megszépíteni.

Intelligencia, nehézség: A Ryse: Son of Rome összességében nem egy nehéz játék, sőt már-már túl könnyű, és a mesterséges intelligenciának sem jut benne túl nagy szerep. Összességében az egész játékmenet kapcsán kijelenthető, hogy szkriptelt jelenetek halmazából áll, semmi spontaneitás, de még csak egyetlen döntéshelyzet sem kapott helyet benne. Egy újgenerációs játéktól márpedig ezek jogosan elvárhatók lennének.

Hangok, zene: A szinkronokkal és a hangeffektekkel összességében nincsen probléma az alkotásban, azonban az epikus harcok során sokkal harciasabb és fogósabb dallamokat is megvalósíthattak volna a készítők.

Összegzés: A Ryse: Son of Rome összességében egy a közepesnél csak egy kicsivel jobb akciójáték, amit elsődlegesen koncepciója, valamint csodálatos külleme varázsol emlékezetessé. Nélkülük a Crytek alkotása garantáltan eltűnne a süllyesztőben, azonban éppen ezek miatt érdemes a kipróbálásra is, hiszen a római kort ennyire részletesen, látványosan és izgalmasan még egyetlen videojáték sem tudta lefesteni a múltban. Ha te is szeretnéd átvenni az irányítást egy római generális felett, és barbár harcosok ellen küzdeni, Marius Titus története egy életre szóló élmény lesz, de ha nem rajongsz a történelemért, és a grafika sem érdekel, akkor inkább messzire kerüld el a végeredményt.