Ridley Scott lemondott a Szárnyas fejvadász 2 megrendezéséről

Ridley Scott lemondott a Szárnyas fejvadász 2 megrendezéséről

2014. november 28. 05:17, Péntek
Mégsem Ridley Scott rendezi a Szárnyas fejvadász második részét.

Ridley Scott a Varietynek elmondta, hogy már nem célja az, hogy megrendezze a Szárnyas fejvadászt, ami nem is meglepő, hiszen a filmes táncrendje már így is meglehetősen telített, hiszen nemsokára Magyarországon kezdi el forgatni A marsit, majd pedig a Prometheus 2 van számára tervbe véve. Scott a fentiekhez hozzátette, hogy természetesen továbbra is része marad a produkciónak, hiszen egyrészt a szkript az ő munkája (Hampoton Fancherrel közösen), másrészt pedig producerként a film fejlesztéséből is ki fogja venni a részét.

Az interjúban Scott még arról beszélt, hogy meglehetősen sok ideig rágódtak azon, hogy miről szóljon az új Szárnyas fejvadász, s végül egy "igen erős, három felvonásos történettel" rukkoltak elő. A forgatásra valamikor jövőre kerülne sor, s a filmben ismét szerepet kapna Harrison Ford. Deckard karakterével kapcsolatban Scott azt árulta el, hogy nem főszereplő lesz, inkább az ő keresése lesz az egyik központi téma, s Ford csak a harmadik felvonásban kerül majd elő.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások