Wolfenstein: The Old Blood

Kiadó: Bethesda Softworks
Fejlesztő: MachineGames
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core i5-2500 3,3 GHz-es vagy AMD FX-8320 processzor, Nvidia GeForce GTX 560 vagy ATI Radeon HD 6870 grafikus kártya, 4 GB RAM, 38 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i7-2600S 4-Core 2,8 GHz-es vagy AMD FX-8350 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon R9 280 grafikus kártya, 8 GB RAM, 38 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Wolfenstein: The New Order
Kategória: FPS

Közönséges letölthető tartalmak helyett egy önállóan futtatható kiegészítővel gyarapodott a Wolfenstein: The New Order, amelyből a tavalyi év egyik legjobb FPS-játékának előzményeit ismerhetjük meg. Cikkünkből kiderül, hogy miként sikerült a Wolfenstein: The Old Blood!

A legnagyobb rajongók is nehezen hitték el, amikor a MachineGames, avagy egy igazai veteránokból álló, ámde fiatal csapat képes volt olyan folytatást kreálni tavaly a Wolfenstein-sorozathoz, ami azon túl, hogy rengeteg újdonságot hozott a jól ismert alapok mellé, maximális hűséget mutatott a korábbi, klasszikus epizódokkal. Mindez részben várható is volt, hiszen a svéd MachineGame mögött a több kiváló videojátékot is leszállított Starbreeze Studios kulcsfigurái állnak, a Bethesda pedig kiadóként mindig is kiemelt figyelmet fordított a minőségre. Ez a kooperáció tehát már a kezdetektől sikerre volt ítélve, hiszen a konzervatív szemlélet nem minden esetben eredményez negatív hozadékot, így a csapatnak bejött például az elnyújtott kampányra, illetve a többjátékos mód hiányára koncentráló stratégia is.




Ezzel azonban a meglepetések sorának még korántsem volt vége, hiszen a legtöbb mai kiadóval ellentétben a Bethesda nem követelt DLC-csomagokat a fejlesztőkön, akiknek ha voltak is efféle terveik, inkább összegyűjtötték az összeset, és lényegében egy különálló videojátékként, egy alaposan felhizlalt, nyomott árú kiegészítőként valósították meg. Ebből született meg tulajdonképpen a Wolfenstein: The Old Blood, ami a tavalyi alapjáték előzményeit hivatott elmesélni számunkra egy rendkívül változatos, izgalmas és kellemes kampány keretein belül.

Az önállóan futtatható mellékszál sztorijának legnagyobb érdekessége, hogy két részre osztható fel, ennek köszönhetően az akár 8-10 órásra is elnyújtható cselekmény alatt 1946-ban járunk majd, és míg első körben Rudi Jägerrel akasztjuk össze a bajszunkat, addig a második részben a nyilvánvaló mentális problémáktól szenvedő Helga Von Schabbs kapja a főszerepet. Noha a két szál egymástól élesen elkülöníthető - ebből következtethetünk arra, hogy eredetileg talán két nagyobb DLC-nek szánták őket -, mégis nagyon kellemes kalandokat kínálnak William B.J. Blazkowicz oldalán, aki már a prológusban komoly bajba kerül, miután megpróbál beszivárogni egy bajtársával az ikonikus Wolfenstein kastélyba, ahol négy fejezeten át az lesz a célunk, hogy elkapjuk Rudit.

A kampány második négy felvonásában azonban már nyitott terek várnak ránk, a kastély szűkös falai után ugyanis előbb Paderborn falucskája, majd Wulfburg, miközben a kibernetikus szuperkatonákat lassacskán felváltják a náci zombik. Noha már a fentiek alapján is sokaknak szemet szúrhatott, de érdemes külön is kiemelni, hogy a fejlesztők a The Old Blood teljes egészét annak szentelték, hogy nosztalgikus élményeket keltsenek az egykori Return of the Castle Wolfenstein rajongóiban. Mindkét fejezet ugyanis gyakran elképesztő hasonlóságokat mutat a nevesített klasszikussal, ismerős helyszínek, lehetőségek és utalások egész sora vár ránk, amelyek egyáltalán nem erőltetett, inkább kellemes és szívet melengető formában tálalják ezt a párhuzamot.




A két különféle kampány természetesen alapjaiban határozza meg a játékmenetet is, ami összességében mindkét esetben az akciókra kiélezett FPS lesz, de míg egyikben inkább a kimértebb lopakodásé lesz a főszerep, addig a másikban gyakrabban kell tömeggyilkost játszanunk. A Rudi Jager and Den of Wolvesban a kastély szűkös falait kell kihasználnunk az előrejutáshoz, így gyakran halkan és csendben lopózva likvidálhatjuk ellenfeleinket - sokáig csak egy egyszerű vascső lesz az egyetlen fegyverünk -, miközben a lineáris pályákon igyekszünk túljárni az ellenfelek eszén, és gyakran a csatornákban, valamint a szellőzőkben meghúzódva biztosítani magunknak a továbbjutás lehetőségét.

Azt azért természetesen badarság lenne feltételezni, hogy egyetlen lövés sem dördül majd el a pályákon, hiszen egy komplett fegyverarzenál vár majd ránk a hangtompítós pisztolyoktól kezdve a géppisztolyokon át a mesterlövész puskákig bezárólag, amelyeket természetesen aktívan használhatunk is, de megpróbálhatjuk csendben elejét venni a problémának, ami bizonyos esetekben a könnyebb utat jelenti majd. Rendszeresen beleakadunk például olyan pályaszakaszokba, amelyeken magasabb rangú náci tisztek riadót fújhatnak, ha valamelyik katonájuk kiszúr minket, éppen ezért érdemes előbb csendben eljutni hozzájuk, likvidálni őket, majd vagy továbbállni csendesen, vagy kirobbantani a teremben a sokadik világháborút, és kivégezni a katonákat.

Minél mélyebben megismerkedünk a történettel, annál változatosabb és erősebb ellenfelek várnak majd ránk, sok újdonsággal viszont ezen a téren nem találkozhatunk, egyedül a mesterlövészek, valamint az óriási, páncélozott kiborgok megjelenése jelentett újdonságot a kampány ezen részén, amelyek érdekessége, hogy csak addig tudnak járőrözni, amíg a közelükben lévő motor működik, illetve ameddig kábelük engedi. Az óriási szörnyetegek brutális tűzerőt képviselnek, de lopakodással rendkívül könnyedén megviccelhetjük őket, elegendő lesz ehhez lekapcsolni az őket üzemeltető motort, majd egy egyszerű vascsővel örök álomra szenderíthetjük őket. Jutalmul ilyenkor elvehetjük fegyverüket, amivel nem csak a többi ilyen monstrumot tudjuk könnyedén elintézni, hanem mindemellett a többi ellenfélnek sem lesz beleszólása abba, hogy eljutunk-e célunkhoz vagy sem.




Az imént leírtak nagy általánosságban természetesen ráhúzhatók a The Dark Secrets of Helga Von Schabbs című kampánytöredékre is, amelyben újabb négy fejezetet élhetünk át Blazkowicz irányításával. Alapvető különbség, hogy a kastély sötét, ám mégis rendkívül változatos belső helyszínei után kinyílik előttünk a világ, és egy sokkal barátságosabb környék vár ránk - leginkább kis falvak képében. Ettől a ponttól kezdve kevésbé lesz szükségünk a lopakodásra, inkább a fedezékhasználat kapja a főszerepet, valamint a minél nagyobb tűzerő alkalmazása. Utóbbi azért lesz fontos, mert a náci rezsim kiborgjai mellett egy rejtélyes zombifertőzés üti fel a fejét, aminek köszönhetően hörgő-morgó élőhalottak is gyakran megkeserítik életünket.

Érezhetően ezen a téren egy kicsit elfogyott a készítők kreativitása, hiszen bár a zombikkal való harc rendkívül izgalmas, mi több, gyakran igazi adrenalinbomba lesz, ugyanakkor túl kevés változatukat alkották meg ahhoz, hogy maradandó élményt okozzanak. Ami viszont nagyszerű lehetőség, hogy a még élő ellenséges katonákat nem csak azért lesz érdemes likvidálni, mert éppen útban vannak, hanem azért is, mert zombivá változnak, és bizony teljesen mindegy nekik, hogy a mi húsunkat, vagy esetleg saját csapattársaikét falatozzák be. Ezt a kis apróságot főként az utolsó két fejezetben nagyszerűen a saját előnyünkre tudjuk majd fordítani.

A Wolfenstein: The Old Blood - mint arra már fentebb is utaltunk -, az alapokat, az alapvető játékmenetet tekintve természetesen szinte semmit sem változott elődjéhez képest, ebből kifolyólag most is képesek leszünk egyszerre akár két fegyver forgatására, rejtett kincsek, aranytömbök, újságcikkek, levelek felkutatására és így tovább. Bizonyos helyszíneken - ha megtaláljuk az őket bújtató rejtett zugokat - akár több mint 20 évet is visszarepülhetünk az időben, hogy egy pillanatra felidézzük a legendás Wolfenstein 3D élményét, és nagyszerű hír, hogy most már nem csak egyetlen pályát, hanem egy teljes fejezetet átélhetünk majd. Ezúttal is manuálisan kell gondoskodnunk arról, hogy életerőnket és páncélunkat feltöltsük - időkorlátosan némi pluszt is magunkra aggathatunk mindkettőből -, de megmaradtak a challenge-térképek is, egyszóval minden, amiért már az elődöt annyira megszerettük tavaly.




Grafika: Az id Tech 5 grafikus motor teljesítményétől már a The New Order esetében is elállt a lélegzetünk, és nem lesz ez másként most sem, a Wolfenstein: The Old Blood ugyanis bizonyos esetekben nem csak szebb, hanem még optimalizáltabb is lett, mint elődje. Továbbra is rendkívül részletesek a karaktermodellek, nagy műgonddal megalkotottak a pályák, kitűnőek az átvezetők, az összkép pedig egyszerűen lenyűgöző. A Battlefield-sorozattal együtt a MachineGames alkotása jelenleg a legszebb FPS-játékok közé sorolható, ehhez nem is férhet kétség.

Kezelőfelület, irányíthatóság: A kezelőfelületre és az irányíthatóságra egyaránt az előző rész, illetve a stílusra jellemző letisztultság a jellemző, így a szokásos, mondhatni kényelmes gombkiosztás társaságában vethetjük bele magunkat a nagy harcokba, amelyeket a billentyűzet és az egér kombinációjával kiemelkedő pontossággal kivitelezhetünk majd. Panaszra tehát biztosan nem lesz okunk!

Játszhatóság: A Wolfenstein: The Old Blood egy nyomott árú termék, nem tartalmaz többjátékos módot sem, ám ennek ellenére is maximálisan megéri az árát, a két részre osztható kampánynak köszönhetően ugyanis a kényelmesebbek nehezebb fokozaton akár 6-8 órát is kihozhatnak belőle, ami egyáltalán nem rossz teljesítmény a körülményekhez mérten, de azért egy többjátékos, esetleg egy kooperatív móddal nagyot tudtak volna dobni a végeredményen a készítők.

Intelligencia, nehézség: A The New Orderhez képest a mesterséges intelligencia és a nehézség terén is fejlődést tud felmutatni a játék, noha tökéletesnek azért még messze nem mondanánk a látottakat. Az ellenfelek ugyanis gyakran kiszámíthatatlanul viselkednek, sokszor esélyt sem hagynak a lopakodásra, de a többféle nehézségi szintnek köszönhetően kiválóan meghatározhatjuk, hogy mekkora kihívást is szeretnénk. Összességében ez utóbbi talán most minden eddiginél jobbra sikerült, így aki szeretne, valóban egyszerűen átszaladhat majd a pályákon, de aki minden méterért meg akar harcolni, az sem csalódik a végeredményben.

Hangok, zene: A zenék konkrétan a semmibe veszve húzódnak meg a kampány hátterében, és bár a szinkronok tekintetében ezúttal is nagyszerű munkát végeztek a készítők, a fegyverhangokkal mintha továbbra sem igazán tudtak volna mit kezdeni.

Összegzés: A Wolfenstein: The Old Blood összességében - egy kis képzavarral élve - méltó folytatása lett a tavaly megjelent alapjátéknak, hiszen miközben felvonultatja annak aprócska hibáit, de sokkal inkább hiányosságait, egy olyan nagy kalanddal örvendeztet minket, ami igazán méltó ehhez a legendás névhez. Ha a kérdéses előzmény egyszer megjelenhet majd a The New Orderrel összecsomagolva, alighanem az eddigi legteljesebb Wolfenstein-élményt kapjuk majd, de nyomott ára miatt külön is érdemes beszereznie azoknak, akiket már tavaly is lenyűgözött a MachineGames munkája. Jöhet az igazi folytatás!