Navracsics szerint nehézkes a szerzői jogi rendszer

Navracsics szerint nehézkes a szerzői jogi rendszer

2015. május 28. 23:27, Csütörtök
Fontos az európai szerzői jogi rendszer megőrzése, modernizálása, ehhez azonban szükség van a szereplők közreműködésére is - mondta Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kultúráért felelős biztosa a Music Hungary zeneipari konferencián.

Az európai uniós kreatív iparról, illetve az üzletfejlesztési lehetőségekről szóló fórum egyik résztvevőjeként Navracsics Tibor arról beszélt, hogy a szerzői jogok rendszerének jövőjéről két álláspont kristályosodik ki. A "fogyasztóbarát" álláspont, amely szerint a kulturális tartalmak eléréséért semmit vagy csak a lehető legkevesebbet kellene fizetni. Ezzel szemben áll az "alkotóbarát" álláspont, amely szerint az alkotónak meg kell tudni élni a munkájából. "A kulturális és kreatív ipar szereplőinek a legrosszabb egy ilyen fogyasztó kontra alkotó meccs, hiszen a politikusok a tömegdemokrácia szabályai szerint a fogyasztók pártjára fognak állni" - mondta.

A politikus arról is beszélt, hogy ugyanez a vita az Európai Bizottságban is zajlik. Az egyik nézet szerint a szabad piac és a fogyasztó jogai mindennél előrébb valóak. Példaként hozzák az Egyesült Államokat, ahol a szerzői jog gyakorlatilag egy adásvételi szerződésre korlátozódik. Ezzel szemben az évszázadok alatt kialakult európai rendszer nehézkes, országonként eltérő a gyakorlat. Egy másik vélemény szerint azonban az európai kultúra ereje éppen ebben rejtőzik, hiszen olyan megélhetési modellt adott, amely jól működteti a kulturális ipart. Ezt mutatja, hogy a világ szerzői jogi bevételeinek 63 százaléka Európából származik - hangsúlyozta.

Ez a vita a digitális egységes piac kialakításához vezető út első részletkérdése, a bizottság foglalkozni fog törvényhozási szinten is a szerzői jogok modernizációjával - tette hozzá az uniós biztos. Navracsics Tibor arról is beszélt, hogy Európa a kis nemzetek hazája, és ez a sokszínűség az amerikai cégeket is sok esetben arra kényszeríti, hogy speciális, helyi megoldásokat keressenek.

Az uniós biztos kitért arra: beláthatatlan következményei lesznek, hogy Magyarország lemondott egy szabadalmáról, a Kodály-módszerről. Szerinte a zeneiskolai rendszer sorvadóban van. Az oktatásnak és a kultúrának nagy szerepe van egy társadalom integrációjában és kohéziójában. A zene, a próbaterem és az alapvető eszközök biztosítása az oktatás és a sport mellett nagyon fontos közösségkovácsoló erő - mutatott rá. Szavai szerint a kulturális és kreatív ipar az európai gazdaság 4,5 százalékát adja, a szektorban 1,4 millió kis- és középvállalkozás érdekelt és 8,5 millió embert foglalkoztat. Míg Európának a gazdasági életben való lemaradásáról lehet hallani, a kulturális iparban őrzi vezető szerepét - vélekedett.

A fórumon részt vett Mr. Busta, aki egyebek mellett a nehezen elérhető pályázati források jelentette nehézségekről beszélt. A rapper az illegális torrent oldalak okozta problémákra is kitért, mint mondta, ellenük a kormányzatnak is fel kellene lépnie. Az Artisjust képviselő Tóth Péter Benjámin ugyanakkor úgy vélekedett, a torrentezés lassan háttérbe szorul, helyét egyre inkább a fizetős tartalmakat elérhetővé tevő streaming veszi át.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások