Blues and Bullets

Kiadó: A Crowd of Monsters
Fejlesztő: A Crowd of Monsters
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium D 820 2,8 GHz-es vagy AMD Athlon 64 X2 Dual Core BE-2300 processzor, Nvidia GeForce 310 vagy ATI Radeon HD 5450 grafikus kártya, 2 GB RAM, 7 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core 2 Duo E7300 2,6 GHz-es vagy AMD Athlon II X2 255 processzor, Nvidia GeForce 8800 GS vagy ATI Radeon HD 3800 grafikus kártya, 4 GB RAM, 7 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: The Walking Dead, The Wolf Among Us, Life is Strange
Kategória: kalandjáték

Ha azt hitted korábban, hogy csak a Telltale Games csapata tud figyelemreméltó epizodikus kalandjátékot készíteni, akkor érdemes megismerkedned a Blues and Bullets első epizódjával, amelyet egy aprócska független stúdió készített, ám ennek ellenére is olyan minőséget és annyi újdonságot garantál, ami minden téren példaértékű. Játéktesztünk következik!

Ha epizodikus kalandjátékokról beszélgetünk, akkor akarva vagy akaratlanul, de szinte biztosan a Telltale Games csapatának neve jut az eszünkbe, hiszen a kaliforniai brigád olyan nagyszerű alkotásokkal örvendeztetett meg minket a múltban, mint a The Wolf Among Us, a Back to the Future: The Game vagy a kétszezonnyi The Walking Dead. Noha sokan úgy vélik, hogy a csapatnál jobban senki sem érti ezt a műfajt, egy aprócska független stúdió, avagy az alig négy tagot számláló A Crowd of Monsters néhány hónappal ezelőtt mégis úgy határozott, hogy megpróbálják felvenni a kesztyűt.




Láttunk már erre sikeres próbálkozásokat - elég csak a zseniális Life is Strange-re gondolni -, ellenben a spanyol srácok kis túlzással még semmit sem tettek le korábban az asztalra a mobilos Sugar Kid és Funk of Titans kivételével, így elég bizalmatlanok voltunk azzal kapcsolatban, hogy sorban a harmadik videojátékukkal képesek lesznek-e maradandó élményt alkotni. Bármennyire is meglepő azonban, a készítők annyi egyedi ötletet és különleges elképzelést tudtak megvalósítani egy változatos, nem mellesleg pedig izgalmas történet társaságában, hogy a The End of Peace címre keresztelt első epizód akár óriási áttörést is hozhat a csapat számára. Lássuk, hogy miért!

A Blues and Bullets kapcsán az egyik legnagyobb pozitívumot a sztori adja, amely Eliot Ness, az egykori rendőrnyomozó történetét meséli el, aki Al Caponét börtönbe juttatva vált ismertté. Hősünknek azonban elege lett a hírnévből és az ezzel járó veszélyekből, ezáltal a visszavonulás mellett döntött. Történetünk kezdetén egy aprócska falatozó, a Blues and Bullets vezetőjeként találkozhatunk vele, ahol unalmas és szürke hétköznapjait éli éppen úgy, ahogyan egykoron elképzelte. Egy napon azonban egy rejtélyes fickó állít be hozzá, és egy olyan tárgyat mutat fel Eliotnak, amelyről azonnal tudja, hogy múltját soha nem felejtheti el teljesen. Emberünk megkéri, hogy azonnal tartson vele, Al Capone ugyanis a segítségét kéri eltűnt unokájának megtalálásában.

Hősünk kizárólag a kislány miatt, de hosszas győzködés után belemegy a megbízásba, és lényegében itt kezdődik meg igazán a játék története, amelynek során egy segéddel az oldalunkon megindul a nyomozás a lány után. A történetben hamarosan megjelennek majd az első fordulatok, az első rejtélyek, és bekapcsolódik a sztoriba egy rejtélyes szekta, valamint egy őrült gyilkos is, aki vélhetően szoros kapcsolatban áll a történtekkel. Miközben a rejtélyeket próbáljuk meg felgöngyölíteni, közben egyre jobban megismerhetjük majd főszereplőnk sötét múltját is, egy egészen sajátos szálat adva hozzá ezzel a cselekményhez, ami csak úgy hemzseg a jól kitalált karakterektől, valamint az emlékezetes helyszínektől. Egyszóval tehát a háttér adott egy nagyszerű játékhoz, de jó hír, hogy a készítők nem csak a történetet tudták kidolgozni ennyire tartalmasan.




A játék másik pozitívuma ugyanis a különleges hangulat, ami az egykori első Max Payne-t, de talán még inkább a Sin Cityt idézi ezzel a sajátos noir hatással, amely a fekete és a fehér árnyalataival próbál meg folyamatos nyomást gyakorolni ránk, miközben a melankólia mocsarába süllyeszt minket. Egyedül a vörös szín az, amely kiemelkedik a képernyőn látottaktól, ami annyira nem nagy egyediség ugyan, de a Blues and Bullets keretein belül mégis elképesztően hatásos, hovatovább gyakorlati haszna is van a játékmenetben.

Ha már így szóba került, érdemes már itt leszögezni, hogy a végeredményt nem lehetne egyetlen műfaji skatulyába belepasszírozni, mert a spanyol fejlesztők célja az volt, hogy minél változatosabb és szerteágazóbb élményt biztosítsanak számunkra. Ez sikerült is, hiszen bár az alapokat a nyomozós kalandjátékokban kell keresnünk, összességében találkozunk majd rail shooterekre emlékeztető pillanatokkal is, amikor hősünk néhány akciódúsabb pillanatban automatikusan mozog, mi pedig közben folyamatos golyózáport zúdíthatunk ellenfeleinkre. A játék jelentős részére azért nem az akciók lesznek a jellemzők, sokkal inkább a rendkívül lineáris pályákon való nyomkeresés és nyomolvasás, amelyek által kideríthetjük, hogy pontosan mi történt az adott helyszínen, hogy ezzel a felfedezéssel göngyölíthessük tovább a fő történeti szálat.




A legtöbb kalandjátékban általános problémát jelent a kamerakezelés, ami sajnálatos módon a Blues and Bullets egyik legnagyobb hibája is. A pályákon ugyanis hősünkkel konkrétan egy előre meghatározott útvonalat járhatunk csak végig, például rögtön az első bűntény helyszínének bizonyos részeit meg sem tudjuk majd nézni, mert a kamera nem engedi a szabad kalandozást. Ez nemcsak rendkívül frusztráló, hanem gyakran a nyomozást is hátráltatja, az élményt pedig minden esetben korlátozza, hiszen hiába szimatolnánk körbe mindent - még akkor is, ha ennek nincs gyakorlati haszna -, nem tehetjük meg, így folyamatosan azt érezzük majd, mintha egy kalitkába zártak volna minket a készítők.

Pozitívum ugyanakkor, hogy magát a nyomozás folyamatát rendkívül alaposan kidolgozták, ebből kifolyólag minden egyes nyomot alaposan megforgathatunk, megvizsgálhatunk, ezenfelül pedig egy külön képernyőn rakosgathatjuk össze belőlük a történteket, aminek köszönhetően valóban olyan érzésünk lesz majd, mintha igazi rendőrök lennénk. Egyetlen probléma, hogy a Blues and Bullets elképesztően lineáris, ami valóban azt jelenti, hogy minden interakciót jó előre jelez a játék, így nincs meg a klasszikusokra jellemző pixelvadászat, ami egy kis kihívást adott volna a végeredménynek.

Egyszóval inkább csak a történetet élvezhetjük majd, de a sikerélmények elmaradnak, hiszen konkrétan nincsenek különösebb fejtörők a játékban. Ezt azonban már megszokhattuk a Telltale Games sorozataitól, amelyek szintén inkább a párbeszédekre, a döntésekre és magára a cselekményre hagyatkoznak. Ha nekünk sincs kifogásunk ez ellen, az A Crowd of Monsters alkotását biztosan hamar megszeretjük majd, hiszen a sztori minőségében képes hozni az említett csapat által készített művek színvonalát.




Grafika: Míg azonban a kaliforniaiak rajzfilmes, illetve képregényes grafikával próbálják meg leplezni a realisztikus megvalósítás hiányát, addig a spanyoloknak ezt a fekete-fehér noir körítéssel nem sikerült teljes egészében elrejteniük. Ebből kifolyólag a játék kinézete még a Unity grafikus motor ellenére is csak egy erős közepesnek tekinthető, de stílusossága, és az első két Max Payne-re hajazó megoldásai miatt azért megérdemli a nagyobb elismerést, hovatovább gépigénye is olyan barátságosra sikeredett, amivel garantáltan nem lesz problémája senkinek sem. Megnéztük volna mindezt magasabb minőség társaságában, de úgy tűnik, hogy ezen a téren továbbra is a The Saboteur marad az élen.

Kezelőfelület, irányíthatóság: A kezelőfelület összességében barátságos és jól átlátható, de mindez az irányításról már nem mondható el. Hősünket konkrétan egér nélkül terelgetjük, méghozzá rendkívül lineáris pályákon, miközben nincs ráhatásunk a kamera mozgására, így csak azt látjuk, amit a fejlesztők engedélyeznek számunkra. Ez a megoldás több mint frusztráló, pláne annak fényében, hogy egy nyomozós kalandról beszélünk, amelyben éppen az jelenthetné a kihívást - például egy magasabb nehézségi fokozaton -, hogy szabadabban felfedezzük a pályákat, és mi találjuk meg a lehetséges nyomokat. A legutóbbi Sherlock Holmesban nagyon jól működött ez a rendszer, tehát itt sem lett volna elvetélt ötlet!

Játszhatóság: A Blues and Bullets epizodikus formában jelent meg, így a bemutatkozás mellett még további négy rész várható hozzá. Az első felvonás 2-3 órányi kalandot biztosít számunkra, és ha ez a mennyiség a megismert minőség mellett a későbbiekben is megmarad majd, akkor egyáltalán nem lesz okunk panaszra.

Intelligencia, nehézség: A játékban túl sokat nem kell majd gondolkodnunk, legfeljebb azon, hogy milyen döntést hozzunk az adott pillanatban, ami alapjaiban határozza meg a sztori végkimenetelét. A nehézséggel éppen emiatt akadnak is aggályaink, hiszen nem lesz igazi kihívásérzetünk, mert sem a vadabb akciók, sem az igazán tartalmas fejtörők irányába nem mozdultak el a készítők, így csak a történet az, ami előre hajt minket. Természetesen sokaknak már ez is elég lehet a maximális elégedettséghez, hiszen a sztori minden téren rendben van, sőt mi több, még egy kevéske sci-fi elemet is beépítettek, ami tovább fokozza az élményt.

Hangok, zene: Az igazán autentikus muzsikák ugyan hiányoznak a játékból, de a hanghatásokra és a szinkronokra összességében nem lehet panasz, sőt mi több, Eliot Nessnek - aki egyébiránt egy valóban élő, és létező személy volt - az a Doug Cockle adta a hangját, akit a legtöbben Ríviai Geraltként ismertünk meg.

Összegzés: A Blues and Bullets az ismeretlenség homályából érkezett, az esélytelenek nyugalmával indította karrierjét, de mégis képes volt a reflektorfénybe kerülni, mert fejlesztői olyan történetet és sajátos hangulatot álmodtak meg hozzá, ami képes volt kiemelni a végeredményt az epizodikus kalandjátékok népes táborából. Ha egy igazi különlegességgel szeretnéd zárni az idei nyarat, akkor az A Crowd of Monsters legújabb videojátékát neked is muszáj lesz kipróbálnod, mert hibái és gyermekbetegségei ellenére olyan kellemes élményeket garantál, amelyekre eddig csak a legjobbak és a legnagyobbak voltak képesek. Izgatottan várjuk a további részeket, amelyek remélhetőleg hasonló színvonalat tudnak nyújtani!