Act of Aggression

Kiadó: Focus Home Interactive
Fejlesztő: Eugen Systems
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium Dual Core E5200 2,5 GHz-es vagy AMD Athlon II X2 240 processzor, Nvidia GeForce 9800 GT vagy ATI Radeon HD 4870 grafikus kártya, 2 GB RAM, 10 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core i5-2320 3 GHz-es vagy AMD FX-6350 processzor, Nvidia GeForce GTX 660 vagy ATI Radeon HD 7870 grafikus kártya, 4 GB RAM, 10 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Act of War: Direct Action, Command & Conquer-sorozat
Kategória: stratégia

A Command & Conquer-sorozat leállítása óta hatalmas űr tátong a modernkori, illetve a futurisztikus témában utazó valós idejű stratégiák piacán, amit az Eugen Systems csapata most egy minden tekintetben klasszikus felfogású alkotással szeretne betölteni. Act of Aggression játéktesztünk következik!

Hiába lenne óriási igény a rajongók részéről a legendás Command & Conquer-sorozat folytatására, az Electronic Arts néhány hónappal ezelőtt úgy határozott, hogy bizonytalan időre befagyasztja a munkálatokat, és törölt még olyan projekteket is, amelyek visszaállíthatták volna a franchise becsületét. Ennek köszönhetően jelenleg még a Red Alert mellékszál folytatására sincs sok esély, egyszóval a rajongók nem tehetnek mást, mint hogy türelmesen várnak a nagy feltámadásra, vagy éppenséggel a megfelelő alternatívára.

Utóbbi kapcsán egyetlen probléma van csupán: még mindig nagyon rizikós vállalkozásnak tekinthető a valós idejű stratégiák fejlesztése, hiszen egy tipikusan olyan stílusról beszélünk, ami soha nem mozgatott meg komolyabb tömegeket, ellenben a minőségi produktumok azért rendre kiváló eladásokat tudnak produkálni még manapság is. Noha főként keletről érkeznek azért világmegváltónak beállított címek - ezek közül szinte csak a Men of War tudott kitűnni a tömegből -, ellenben a legtöbb alkotás még mindig inkább történelmi eseményeket állít a középpontba.




Ennek megfelelően hiába sikerült például zseniálisan a Company of Heroes 2, a világháborús körítés miatt nagyon sokan inkább megtartották tőle a két lépés távolságot. A Command & Conquer-sorozat örökségét viszont senki sem próbálta meg ápolgatni, így egészen mostanáig kellett várni arra, hogy egy fejlesztőcsapat végre felvállalja ezt a klasszikus irányvonalat, és egy olyan valós idejű stratégiával ajándékozzon meg minket, ami az említett franchise legszebb időszakait idézi fel előttünk.

Ez a csapat nem volt más, mint az Eugen Systems, akiket bár a legtöbben a nagyszerű R.U.S.E. kapcsán ismertek meg, de rengeteg rajongót szereztek maguknak a Wargame-sorozattal is. Kevesen tudják viszont, hogy még az említett világháborús alkotás előtt a csapat Act of War cím alatt két videojátékot is elkészített, amelyek azzal a nagyszerű sajátossággal rendelkeztek, hogy maximálisan a C&C stílusjegyeit hordozták magukon, ám mivel akkoriban még aktív volt az anyasorozat, nem kapott elegendő figyelmet a sajtó és a rajongók részéről.

Ma azonban más a helyzet, így amikor a francia brigád bejelentette, hogy Act of Aggression címmel egy olyan alkotást készítenek, ami minden téren a klasszikusokat, illetve az említett művet kívánja megidézni előttünk, azonnal rajongók ezrei kezdték tátott szájjal követni a munkálatokat, amelyeknek köszönhetően a napokban egy igencsak minőségi videojátékkal lehettünk gazdagabbak. A történet egy fiktív és egyben sötét jövőképet fest le előttünk, méghozzá a harmadik világháborúval a középpontban, amely három nagy frakció között zajlik.




Ezek a Chimera, a Cartel és az Amerikai Egyesült Államok, akik közül alapesetben az első két fél oldaláról ismerhetjük meg az eseményeket, így rendkívül alapos betekintést nyerhetünk az érdekesen kidolgozott történetbe, ami képes akár a Tom Clancy által megalkotott sztorik minőségét is garantálni az összetettség tekintetében. A csatatéren természetesen minden egyes frakciónak meglesz a maga múltja, ebből kifolyólag más és más lehetőségeket, egységeket és sajátosságokat is kínálnak, de összességében mindegyikük ugyanarra teremtetett: a totális háború megvalósítására!

Az Act of Aggression - a fenti bevezető után talán már nem meglepő - eléggé klasszikus formában értelmezi a valós idejű stratégiák fogalmát, egyszóval visszanyúl egészen a gyökerekig, amikor nem csak az összecsapásokat kellett kiviteleznünk seregeink oldalán, hanem a bázisépítést, a nyersanyagmenedzsmentet, valamint az egységek fejlesztését is. Kapjunk bármilyen feladatot is egy adott pályán - értelemszerűen minden esetben a háborúzás jelenti majd a megoldást - az első teendőnk általában bázisunk megépítése lesz, amelynek közvetlen környezetébe újabb épületeket húzhatunk fel.

Építhetünk katonák kiképzésére szakosodott barakkot, páncélosok gyártására alkalmas gyárat, az áramellátásért felelős erőművet, de természetesen a nyersanyag kibányászását lehetővé tevő komplexumokat is, hogy betermeljék a rendelkezésünkre álló olajmennyiséget, esetleg a különféle fémeket, amelyek elengedhetetlenek lesznek a fejlődéshez, illetve az újabb egységek gyártásához. A játékban ugyanis mindennek meglesz a maga ára, így komoly tapasztalatot, nem mellesleg pedig körültekintést igényel majd, hogy például újabb katonákat képezzünk ki a védekezés, esetleg egy villámháború érdekében, vagy hogy a defenzióra, netán a kivárásra alapozzuk stratégiánkat, és csak akkor támadunk, ha már magasabb szintű, fejlettebb harcosok is elérhetőek lesznek ehhez.




A játék szerethetőségét elsődlegesen ez a sokszínűség biztosítja, hiszen saját taktikát dolgozhatunk ki minden egyes bevetéshez, ami alapulhat akár az óriási túlerő felépítésén, akár a technológiai fölényen. Azt ugyanakkor tudnunk kell, hogy a fejlesztők minden küldetést úgy alkottak meg, hogy amennyiben egyről a kettőre akarunk jutni, ahhoz folyamatosan terjeszkednünk kell nekünk is. Nem csak a skirmish, illetve a többjátékos összecsapások alatt, hanem már a kampányban is újabb bankok vagy olajmezők elfoglalására lesz szükségünk ahhoz, hogy elegendő pénz és nyersanyag álljon a rendelkezésünkre a keményebb egységek megalkotásához, vagy a magasabb szintű épületek felhúzásához.

A játék meglepően valószerűen kezeli a háború kérdését, ezáltal minden egyes katonánk fontos szerepet játszik majd a cél elérésében, amit a leginkább az jelez, hogy elesett bajtársainkat meggyógyíthatjuk, így nem kell búcsút intenünk tapasztaltabb katonáinknak. Az Act of Aggression esetében az egységirányítás ugyanakkor elég felületes, mondhatni nehézkes lett, tehát elég problémás betartani például olyan kritériumokat, mint hogy veszteség nélkül teljesítsünk küldetéseket. Az egységek önmagukban ugyanis rendkívül gyengék, már szelektált kijelölésük is gyakran nehézkes, de például hiányoznak olyan extra lehetőségek, mint amilyen a fedezékhasználat.

Utóbbit némileg helyettesítheti az épületekbe való elbújás lehetősége, ami kulcsfontosságú a védekezés tekintetében is. Az egységek kapcsán fontos kiemelni ugyanakkor, hogy bár többnyire tágas és jól berendezett pályákon háborúzhatunk, főként a gyalogos katonák útvonalkeresése azonban gyakran jár nehézségekkel. Vagy egyáltalán nem találják meg az ideális útvonalat a kiválasztott cél kapcsán - és hajlamosak akár az ellenség célkeresztjébe is önszántukból belerohanni -, vagy csak szimplán átrohannak a betonfalakon és a tereptárgyakon, ami inkább illúzióromboló, semmint bosszantó probléma. Mindez egyébiránt a nagyobb, páncélozott egységeknél is megfigyelhető, de esetükben legalább a tereptárgyak sérülnek, ha légvonalban közlekednek az ideális útvonal helyett.

Az Act of Aggression esetében természetesen nemcsak egyedül, hanem többjátékos módban is kipróbálhatjuk magunkat a csatatereken. Ez a lehetőség ugyan forradalmi újdonságokkal nem kecsegtet - ami nyilvánvalóan a játék többi részére is igaz -, ellenben olyan nosztalgikus élményekkel szolgál számunkra, amit a közelmúltban talán csak a Starcraft-sorozat tudott garantálni a klasszikus stratégiák számára. Összességében pedig ez az a momentum, ami miatt az Eugen Systems alkotása minden pénzt megér, hiszen vannak hibái és hiányosságai, de ilyen múltidéző élményt, méghozzá ezzel a minőséggel párosítva már nagyon régen nem tapasztalhattunk - legalábbis a modern hadviselés témakörével a középpontban.

3


Grafika: A küllem tekintetében az Act of Aggression nem kínál semmi kiemelkedőt, ellenben bőven hozza a kötelezően elvárható szintet. Az átvezetők ugyan elég unalmasra sikerültek, de például a pályák kidolgozottsága, vagy az egységek részletessége, esetleg az effektek már nagyon kellemes összképet festenek le előttünk. A Company of Heroes 2 talán egy kicsit még mindig szebbnek tekinthető, ellenben a francia alkotásnak sincs oka szégyenkeznie, pláne abban az esetben, ha megfelelő konfiguráción tudjuk futtatni.

Kezelőfelület, irányíthatóság: A kezelőfelület tekintetében a játék a bevett sablonokat alkalmazza - a hasonlóság szinte szembeötlő a Command & Conquer-sorozat ismertebb epizódjaival -, ellenben az irányíthatóság terén akadnak problémák. A fejlesztők ugyanis bár fontosnak állították be az egységek mellett az egyéneket is, összességében azonban kijelölésük gyakran okoz problémákat és nehézségeket. Ez különösen akkor nagy gond, ha például összehangolt támadásokat szeretnénk indítani, és kisebb csoportokra kívánjuk osztani embereinket. Ha ezt korábban, még a harc előtt nem tesszük meg, akkor garantáltan káosz vár ránk a csatatéren, méghozzá óriási veszteségek társaságában. A játék kapcsán a legnagyobb negatívum tehát talán az, hogy túlzottan a túlerőre épít minden egyes küzdelmet, és nem a pillanatnyi taktikára, mint például a fejlesztőcsapat korábbi játékaiban.

Játszhatóság: Az Act of Aggression keretein belül egy kellemes hosszúságú kampány vár ránk, amit több nézőpontból is átélhetünk, és ezzel érdemes is élni annak érdekében, hogy az izgalmas történet darabkái összeálljanak. Nehézségi fokozattól függően a kampány 15-20 órányi egyjátékos élményeket kínál, amit a skirmish által a mesterséges intelligencia elleni küzdelmekkel sokszorosára növelhetünk, és akkor még nem is említettük a kooperatív többjátékos ütközeteket, valamint a kooperatív lehetőséget. Tartalomból tehát nincs hiány!

Intelligencia, nehézség: A mesterséges intelligencia terén gyakran komoly problémák vannak a játékkal, amelyek negatívan befolyásolják a nehézséget is. A kampányban például gyakran kiszámíthatatlan az ellenfél viselkedése, így míg bizonyos feladatokat meglepően könnyedén kivitelezhetünk, addig egy és ugyanazon pályán előfordulhat, hogy minden előjel nélkül egy olyan fordulatot vesz az ütközet, aminek köszönhetően többszörös túlerővel kell szembenéznünk. Ez ebben a formában nem túl szerencsés megoldás, de az sem, hogy még a legalapvetőbb nehézségi szinten is olyan erőszakos lesz a mesterséges intelligencia, hogy általában mindig egy lépéssel előrébb jár majd nálunk például a fejlődés tekintetében. Ezen a téren a nagy példakép összes epizódja sokkal kifinomultabb volt!

Hangok, zene: A fejlesztők érezhetően minden erőforrásukat annak szentelték, hogy a lehető legjobbat hozzák ki a játékmenetből, miközben egy nagyon fontos részletre nem jutott elég pénzük: a hangokra és a zenékre. Utóbbi konkrétan szinte nincs is a játékban, sőt a felcsendülő dallamok is elég semmitmondónak tekinthetők, akárcsak a szinkronok, amelyek gyakran még a középszerű teljesítményt sem érik el. Egyedül az egységek hanghatásaira nem panaszkodhatunk, de ezt a csapat múltja miatt el is vártuk!

Összegzés: Az Act of Aggression kapcsán komoly probléma, hogy olyan, mint egy aranyos kisgyerek: nehéz vele szigorúnak lenni még akkor is, ha megérdemelné. Hiába vannak ugyanis nyilvánvaló hibái és hiányosságai, a pályákon általában olyan nosztalgikus élmények várnak ránk, amelyeket már évek óta nem élhettünk át és nem tapasztalhattunk meg egyetlen hasonszőrű videojátékban sem. Amennyiben neked is hiányzik a Command & Conquer-sorozat, vagy csak egy alapvetően jól összerakott, minőségi valósidejű stratégiára vágysz, az Eugen Systems legújabb alkotásában biztosan nem kell majd csalódnod. Folytatásra érdemes teljesítmény!