Idióta szokás miatt csúszik a Péntek 13 rebootja

Idióta szokás miatt csúszik a Péntek 13 rebootja

2015. október 22. 13:55, Csütörtök
Több, mint fél évvel csúsztatják a Péntek 13 bemutatóját.

A Paramount Pictures némi finomhangolást hajtott végre horrorfilmjei tervezett bemutatóinak időpontjával kapcsolatban, ami nem túl finom végeredményt eredményezett egy régi szokásnak köszönhetően. Egyrészt a korábban a premiernaptárból eltávolított A kör-folytatás, a Rings került vissza a menetrendbe, mégpedig 2016. április elsejére. Másrészt pedig az új Péntek 13-filmet (Friday the 13th) paterolták el 2016. május 13-ról egészen 2017 januárjára.

Utóbbi döntés nem azért született, mert ennyivel megcsúszott volna az előkészítés, illetve maga a forgatás, nemes egyszerűséggel az az oka, hogy 2016-ban mindössze egy 13-as fog péntekre esni, és a májusi után a következő januárban lesz. Mert igen, a stúdió korábban is ragaszkodott ahhoz, hogy a Péntek 13-ak lehetőleg pénteken és 13-án kerüljenek bemutatásra.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások