Közel sem tökéletesek a Google robotautói

Közel sem tökéletesek a Google robotautói

2016. január 18. 00:48, Hétfő
Több esetben is a vezetők beavatkozása akadályozta meg a balesetek bekövetkezését.

Chris Urmson, a Google illetékese tavaly májusban azt állította, hogy a társaság robotjárművei 2009 óta összesen 11 balesetben voltak érintettek, ugyanakkor az események bekövetkezéséért soha nem a prototípusok voltak a hibásak. Nos, most kiderült, hogy az összkép ennél sokkal bonyolultabb.

A Google által a Kaliforniai Közúti Közlekedési Hivatalhoz benyújtott dokumentum szerint jóval több, mint 11 baleset történt volna, ha a gépkocsikban lévő vezetők nem avatkoztak volna közbe. 2014 ősze óta a sofőröknek közel 70 esetben kellett cselekedniük, hogy elkerüljék a veszélyes helyzeteket. 13 esetben akadályoztak meg baleseteket, ebből 10 esetben a Google autója a saját hibás becslése miatt összeütközött volna egy másik járművel, míg 3 esetben más vezetők hibái miatt történt volna baleset.

Amíg 2014 októbere és decembere között nyolc balesetet sikerült megakadályozni, addig 2015 januárja és novembere között ötöt. A statisztika emellett rávilágított arra is, hogy a gépkocsi vezérlőrendszere 272 esetben észlelt problémákat és ezért átadta az irányítást a felhasználóknak. Az összesen 341 problémás eset közül 119 vezethető vissza a szenzoros észlelés hibáira, 80-ban következett be szoftverprobléma, 55-ben téves manőver, s 39-ben a hardver okozott galibákat. A rossz idő 13, míg az építési munkák 3 esetben zavarták meg a technikát. A 341 eset közül több, mint 300 normál autóúton következett be. A kaliforniai hivatalt érdekelte az is, hogy mennyi időre volt szükségük a sofőröknek a beavatkozásra. Az átlagos reakcióidő 0,84 másodperc volt, de egyes esetekben több mint 2 másodperc is eltelt.

A Consumer Watchdog amerikai fogyasztóvédő szervezet bírálta az események miatt a konszernt. John M. Simpson, a Consumer Watchdog egyik vezetője elsősorban arra volt kíváncsi, hogy miként kampányolhat a társaság a kormány, fékek és vezetők nélküli robotautók mellett, ha a saját tesztjei alapján 15 hónap alatt 272 esetben át kellett adni az irányítást a vezetőknek és a sofőröknek 69 esetben be kellett avatkozniuk. A szervezet azt akarja, hogy az óriáscég hozza nyilvánosságra a majdnem bekövetkezett balesetekkel kapcsolatos videókat és adatokat.

A kaliforniai hivatal egyébként még várja a Volkswagen Group of America, a Daimler, a Delphi, a Tesla, a Bosch és a Nissan robotjármű-tesztekkel kapcsolatos jelentéseit. A tervek szerint mindegyik dokumentumot nyilvánosságra fogják hozni.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások