Az év végén jönnek a Nokia okostelefonjai

Az év végén jönnek a Nokia okostelefonjai

2016. augusztus 20. 06:54, Szombat
A cég pedig táblákkal is készül, ezek mindegyike Android szoftvert futtatna.

Az utóbbi hónapokban mi is beszámoltunk arról, hogy a Nokia készül az okostelefonos visszatérésre, ebben pedig kínai közreműködésre számítanak. A korai pletykák után most a cég kínai részlegének első embere beszélt a tervekről, amelyek az év vége felé válnának valóra.

A Nokia China elnöke beszélt arról, hogy a cég okostelefonokkal és táblákkal is készül, ezeket azonban nem ők gyártanák, hanem a szintén kínai HMD. Korábban felmerült, hogy két csúcskategóriás okostelefont dobnának piacra, ezzel kapcsolatban azonban nem tudtunk meg újabb részleteket, a cégvezető ugyanis mindössze annyit árult el, hogy okostelefonok és táblák egyaránt megtalálhatók lesznek majd a kínálatban. Mivel a Microsofttal kötött korábbi, még érvényben lévő egyezség szerint az év utolsó negyedéig nem dobhatnak piacra saját készülékeket, az év végi időpont logikusnak tűnik.

Az utolsó negyedben tehát 3 vagy 4 új megoldás felbukkanására számíthatunk, ezek mindegyike az Android operációs rendszerre, nagy valószínűség szerint annak legfrissebb verziójára épülne. Ezzel kapcsolatban több lap is megjegyzi, hogy az egykor a Nokia táborát erősítő Pekka Rantala nemrég igazolt át a HMD-hez, ahol a marketingigazgatói feladatokat látja majd el – ez is a szoros együttműködés fokozatos kialakítására utal. Azt persze még nem tudjuk, hogy az új készülékek pontosan mit is kínálnának a felhasználóknak, de a Nokia név ismételt felbukkanása (immár saját hardver formájában) nyilván még mindig bizonyos vonzerőt jelent majd.

A konkrét termékek bemutatása esetében természetesen mi is hírt adunk majd a fejleményekről, de ezt megelőzően talán újabb hírek is befutnak majd.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások