Előzetest kapott a régóta várt űrhajós scifi

Előzetest kapott a régóta várt űrhajós scifi

2016. szeptember 21. 10:50, Szerda
Megérkezett a Passengers első előzetese.

Végre láthatjuk, hogy milyen lesz a Passengers, mely Jennifer Lawrence és Chris Pratt főszereplésével készült. A film a jövőben játszódik egy űrhajó fedélzetén, mely több ezer embert szállít egy távoli bolygóra. A 120 évig tartó úton az utasok hibernált állapotban utaznak, de az egyik fülke meghibásodik és lakója magához tér - 100 évvel az űrhajó tervezett megérkezése előtt. Ő pedig úgy dönt egy esztendő elteltével, hogy felébreszti az egyik női utast is.


Az Amerikában december 21-én bemutatásra kerülő filmben még Michael Sheen és Laurence Fishburne kapott kiemelt szerepet a két főszereplőn kívül. A szkriptet a nagy sikerű Prometheust jegyző Jon Spaihts készítette, a rendező pedig Morten Tyldum volt, aki nemrég a Kódjátszmát vitte sikerre.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások