2016. december 19. 09:21, Hétfő
Az Amazon az elmúlt években szépen lassan meghatározóvá vált a felhőplatformok piacán, és a piac koncentrálódására számítanak.
Andy Jassy, az
Amazon Web Services (AWS) vezetője építette ki a konszern felhőszolgáltatását. Az AWS az Amazon legfontosabb bevételi forrásává vált. "Azt senki sem láthatta előre, hogy a szolgáltatás ilyen jelentős lesz. Azt gondoltuk, ha az Amazonnak szüksége van egy szolgáltatásra, amelynek a segítségével gyorsan és rugalmasan kínálhat internetes sávszélességet és számítási teljesítményt, akkor biztosan más vállalatok részéről is felmerül ez az igény. De ha valaki valami teljesen új dolgot indít el, akkor sosem tudja, hogy az milyen kimenetelű lesz."
"A fordulópont 2008-ban érkezett el, amikor a Netflix az infrastruktúráját a mi gondunkra bízta. Az internetes szerverháttérrel kapcsolatban nagyon hozzáértő szakértőik voltak, de a stream-szolgáltató úgy döntött, hogy teljesen a videoüzletre akar összpontosítani. Annak ellenére, hogy az Amazon Video a Netflix vetélytársa volt, a munka miatt sosem volt a két fél között vita. Ez alapvetően annak is köszönhető, hogy mindig egyenrangúként kezelték a Netflixet és ez most is így van. Egyébként vannak más ügyfelek is, akikkel az Amazon kereskedelmi részlege versenyez" -
nyilatkozta a menedzser.
Andy Jassy hozzátette, hogy a legfrissebb negyedéves számok alapján évente 55 százalékkal nő a bevételük. Ez 13 milliárd dolláros éves üzleti eredménynek felel meg, ami már nagyon komoly tétel. Ennek ellenére még csak a folyamat elején járnak, de optimisták a következő tíz év kapcsán. Úgy véli, az AWS-ben van potenciál arra, hogy az Amazonon belül a legnagyobb ágazattá váljon, annak ellenére, hogy a kereskedelmi szolgáltatás már most is több mint 100 milliárd dolláros, amitől az AWS még nagyon messze van.
Kiszervezésével kapcsolatban nincsenek tervek, de a szakember rámutatott, hogy ő már közel 20 éve a vállalatnál van és megtanulta, hogy soha nem lehet valamit kategorikusan kizárni. Az Amazontól való leválásban nem lát sok előnyt, hiszen már most is függetlenek és agilisek, és a konszern nagyon decentralizáltan szervezett. Az egyes részlegeknek saját menedzsment-csapatuk van, amelyek önállóan működnek.
"Miután egy dollármilliárdos piacról van szó, már csak ezért is nagyon sok lehet a szolgáltató ezen a területen. De nem több tucat, mert kell egy bizonyos cégméret és egy bizonyos mennyiségű funkció ahhoz, hogy egy piaci szereplő gazdasági szempontból sikeres legyen. Szerencsére csak néhány ügyfél hagyott el bennünket. Az egyikük, a Zynga időközben felépítette a saját adatközpontját, majd visszatért hozzánk. De voltak olyan társaságok is, amelyeket mások vásároltak fel és a fúziót követően felhőszolgáltatót kellett váltaniuk. Mégis könnyebb a helyzetük mint az olyan szolgáltatóknál, amilyen például az Oracle is volt, melyek licencszerződésekkel korlátozzák az ügyfeleiket."
"Ügyfeleink közül sokakat zavartak a kereskedelmi adatbázis-szolgáltatókkal kötött szerződések, ezért építettünk az olyan nyílt forráskódú alternatívákra, mint a MySQL és a PostgreSQL. Az Aurorával egy olyan ajánlatot is kifejlesztettünk, amely teljesítményben is képes lépést tartani ezekkel a megoldásokkal. Ez a leggyorsabban növekvő szolgáltatás az Amazon történetében. "
"A jövőben csak nagyon kevés olyan vállalat lesz, amely saját adatközpontot fog üzemeltetni. Egyszerűen gazdaságilag nem lesz észszerű. Egyik cég sem akar sok szervert vásárolni és működtetni. Persze azt nem akarom megjósolni, hogy mikor jön el az az időszak, amikor már mindent a felhőből fognak üzemeltetni. Nagyon kevés olyan korszerű nagy technológiai konszern van, amelyek saját számítógép-központokat működtetnek, s abból indulok ki, hogy a jövőben egyre
kevesebb ilyen lesz" - jelentette ki az AWS vezetője.
Andy Jassy végül leszögezte, hogy sosem szabad az alapján ítélni, hogy mit mondanak a piaci elemzők vagy a tőzsde, hanem mindig a valódi üzletmenetet és az ügyfelek elégedettségét kell figyelembe venni. Az ember nem lesz attól 30 százalékkal jobb, mert a részvénye éppen ennyivel drágult, miként ennyivel butábbá sem válnak a vezetők, ha ilyen arányú részvénygyengülés következik be.