Snapdragon 835-re épülő számítógépek érkeznek

Snapdragon 835-re épülő számítógépek érkeznek

2017. március 7. 09:21, Kedd
Olyan erős a Qualcomm mobil processzora, hogy gond nélkül meg tudja hajtani a Windows 10-es számíógépeket. Az első modellek már az idén a boltokba kerülhetnek.

Keith Kressin, a Qualcomm alelnöke és vezető termékmenedzsere azt mondta, hogy neves PC-gyártókkal (Dell, Hewlett-Packard) dolgoznak együtt azért, hogy a Windows 10 operációs rendszert a Snapdragon 835 chippel együtt tudják alkalmazni. A Snapdragon 835 januárban mutatkozott be és a cég új csúcskategóriás mobilchipjének számít, amely a Samsung 10 nanométeres gyártástechnológiájára, valamint nyolc Kyro 280 processzormagra épül. Nemsokára jön az ARM processzorokon futó Windows 10, amely az x86/Win32-alkalmazások futtatását lehetővé tévő emulátor mellett rendelkezni fog a Windows 10 Enterprise funkcióival is.

Kressin közölte, hogy eddig a Snapdragon 835 és Windows 10 kombinációval kapcsolatos reakciók a PC-gyártók részéről alapvetően pozitívak voltak. A Windows RT-vel kapcsolatos rossz tapasztalatok már egyértelműen a múlt részét képezik és a cél az, hogy a felek valami megbízható dolgot dobjanak piacra és megmutassák, hogy az új megoldás, miért másabb, mint a Windows RT. A menedzser hozzátette, hogy nem lesz külön verzió a Windows 10-ből az ARM processzorokhoz. A Microsoft operációs rendszere ugyanolyan jól és zökkenőmentesen fut majd az ARM 64, mint az x86-os CPU-kon. A Snapdragon 835 és a Windows 10 kombinációja lehetővé tette egy mobil PC koncepció kidolgozását, amelynél a vékony és könnyű notebookok LTE-kapcsolaton keresztül állandóan össze vannak kötve a világhálóval.

Bár az első modellek már idén megjelenhetnek, az igazán nagy választék csak 2018-tól vagy 2019-től lesz elérhető. Az árak egyelőre nem ismertek, de a Qualcomm alelnöke szerint a PC-k sem túl olcsók, sem túl drágák nem lesznek, nagyon igyekeznek majd optimális árat választani. Kressin egyébként arra számított, hogy a Snapdragon 835 teljesítménye akár a virtuális valóság alkalmazások, illetve a Microsoft Windows Holographic platform használatához is elegendő lesz.

Érdekesség, hogy a Microsoft már 2013 júniusában egy olyan Surface-modellt tesztelt, amely a Qualcomm Snapdragon 800 processzorra épült és amely LTE-támogatással is rendelkezett. A készülék operációs rendszere a Windows 8.1 RT volt.

Kapcsolódó linkek

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások