Nagy akkumulátorral jön a Nokia 2

Nagy akkumulátorral jön a Nokia 2

2017. szeptember 18. 22:37, Hétfő
A szerényebb okostelefon további részletei bukkantak fel.

Augusztus elején már írtunk a HMD Global olcsónak szánt megoldásának várható felbukkanásáról, a napokban azonban további hardveres részletek jelentek meg az interneten, így érdemes ismét végigmenni a (frissített) listán. Érdekes jellemzők kaptak helyet a felsorolásban.

Először az amerikai szabályozó hatóság, az FCC, hivatalos oldalán tettek közzé néhány dokumentumot, amelyekben képek és néhány hardveres jellemző is helyet kapott. Ebből kiderült, hogy a Nokia 2 egy meglehetősen méretes, egészen pontosan 4000 mAh-s akkumulátorra támaszkodik majd, vagyis ezzel akár 2 teljes napon is használhatjuk a telefont egyetlen feltöltéssel – különös tekintettel arra, hogy a készülék várhatóan nem brutális hardverrel fut majd be, legalábbis ami a további komponenseket illeti. Ezt egészítette ki nem sokkal később néhány renderkép, valamint a specifikáció többi részlete, amelynek révén immár csaknem teljes a kép.

Evan Blass ugyanis ezen részleteket is megosztotta saját Twitter-bejegyzésében, így közelebbről is szemügyre vehetjük az új, egyelőre még készülőben lévő típust, emellett pedig arról is olvashatunk, hogy a telefon (a korábban kiszivárgott információkkal ellentétben) egy kereken 5 hüvelykes érintőképernyőt kaphat, amely a 720p felbontást támogatná, ehhez pedig mindössze 1 GB memória, a Snapdragon 212 chip, valamint az Android 7 Nougat csatlakozna, legalábbis a megjelenés pillanatában, ez utóbbi ugyanis valamikor később az új Oreo verzióra frissülne – emlékezhetünk arra, hogy a HMD korábban ígéretet tett minden meglévő készülékének későbbi frissítésére.

A hivatalos árról és a megjelenés pontos dátumáról egyelőre nincs hírünk, előbbi azonban várhatóan 160 dollár alatt marad, utóbbira pedig a közeljövőben sor kerülhet.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások