Külön OnePlus 5 jön Európában

Külön OnePlus 5 jön Európában

2017. október 9. 22:37, Hétfő
A cég egy francia divattervező segítségével fokozná az érdeklődést.

A OnePlus 5 bemutatkozásáról június második felében mi is beszámoltunk, a kínai gyártó azonban a jelek szerint további lehetőségek után nézett, hogy mivel is kelthetné fel még jobban a vásárlók érdeklődését. A választ egy francia divattervező közreműködésében találták meg, aki természetesen a külsőn faragott picit.

A hivatalos oldalon már megtaláljuk a fontosabb részleteket, ebből pedig rögtön kiderül, hogy a OnePlus 5 JCC+ néven jelenik meg az új változat, ami annak köszönhető, hogy az említett személy a Jean-Charles de Castelbajac névre hallgat. A hardver semmiben nem változott, itt továbbra is a Snapdragon 835 chip, a 16 és 20 megapixeles szenzorra épülő hátoldali iker-kamera, 8 GB memória, egy 3300 mAh-s akkumulátor, valamint az eredeti kijelző szerepel a listán, míg a belső tároló mérete maradt 128 GB. Ez a speciális példány azonban csak Európában elérhető, tehát a többi régió nem kap majd belőle.


Ahogy az a videóból jól kitűnik, a közreműködés révén felirat jelenik meg a készülék hátlapján, ehhez pedig egy kék színben pompázó ki- bekapcsoló gomb, sárga elnémító gomb, valamint piros hangerőszabályzó sorakozik fel. A cég emellett egyéb termékeket, így például pólókat, sapkákat, valamint kisebb tartókat is árul, jól látható módon igyekeznek minél több eltérő megoldást értékesíteni. A speciális kiadás először egy szeptember 22-i párizsi események bukkant fel, azóta azonban a kontinens egyéb országaiban is elérhetővé vált a hivatalos oldalon látható ajánlás.

Az ár 559 euró, illetve 499 brit font, ami megegyezik az eredetileg is 8 GB memóriával és 128 GB-os tárolóval piacra dobott példány árával.

Listázás a fórumban 
Adatvédelmi beállítások